Szeptembertől nem jár a busz Székesfehérváron

Felmond Székesfehérváron az Alba Volán Zrt. A helyi buszjáratok szeptember 1-én állhatnak le Fejér megye székvárosában. Hasonló lépést tartanak lehetségesnek Nyíregyházán is. Sopronban és Győrben a veszély állítólag elmúlt.

Aki nem fizet, ne is buszozzon! – a Volán-társaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. feltehetőleg a helyi buszjáratok megszüntetésével szorítaná rá a megrendelt közösségi közlekedési szolgáltatások kifizetésére az önkormányzatokat. A rendcsinálás első állomása a Cser-Palkovics András fideszes polgármester városa, Székesfehérvár.

A kérdés az volt, hogy legyen-e Fehérváron közösségi közlekedés, vagy ne
Felmond Székesfehérváron az Alba Volán Zrt.

Június 1-én az Alba Volán Zrt. felmondja a helyi autóbuszjáratok közlekedtetésére kötött szerződését Székesfehérvár önkormányzatával – tudta meg lapunk. A lépésről a Volán-cég keddi közgyűlésén döntöttek, a többségi tulajdonos előterjesztése alapján. A felmondás végrehajtását feltételekhez kötötték. Ezek részletei nem ismertek. Ezzel együtt úgy tudjuk: a különféle kikötésektől függetlenül az Alba Volánnál csaknem befejezett kérdésnek tekintik a leállást.

Az ügyben kerestük az Alba Volánt, kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ. A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) magát megnevezni nem kívánó illetékesétől viszont megtudtuk: a székesfehérvári céget a vagyonkezelő az önkormányzat „súlyos szerződésszegésére” hivatkozva szólította fel szerződése felbontására.

Az önkormányzat valódi mulasztása, hogy immár évek óta nem fizeti ki az általa megrendelt buszjáratok közlekedésének ellenértékét. Ahogy arról már beszámoltunk, a város 2011-ben mintegy 370 millió forinttal maradt adósa az Alba Volánnak. A társaság járatritkításra és tarifaemelésre vonatkozó javaslatai pedig eddig nem kaptak szabad jelzést a város vezetésétől.

A javasolt járatritkítás helyett a székesfehérváriaknak így hamarosan a teljes buszközlekedés megszűnésével kell szembenézniük, feltéve persze, hogy az Alba Volán rövid időn belül nem tud megegyezni a helyi önkormányzattal a tartozások rendezéséről.

A székesfehérvári buszjáratok ugyanis a nemzeti vagyonkezelő határozata alapján nem állnak le azonnal. Az Alba Volánnak június 1-én kell felmondania szerződését, három hónapos türelmi idővel. Ami azt jelenti, hogy az autóbuszok szeptember 1-ig biztosan nem tűnnek el a város útjairól. Addig pedig lehet reménykedni, hogy az önkormányzat és a Volán tárgyalásain találnak megoldást a buszközlekedés hosszú távú finanszírozására.

Ha mégsem születik egyezség, Székesfehérváron garantált a botrány. Az őszi iskolakezdés idején legalábbis aligha növeli majd a városvezetés és a kormányzat népszerűségét a buszközlekedés megszűnése. Az Alba Volán helyét ugyanis egy ideig feltehetőleg nem veszi majd át senki. Az utazni vágyók mehetnek gyalog, vásárolhatnak kerékpárt, óhasználhatják autójukat – ha van– , vagy ha futja rá, hívhatnak taxit. 

A helyi közösségi személyszállítás körüli viharra azonban nem csak Székesfehérvárnak kell készülnie. Lapunk úgy tudja: az MNV napirendre vette a Volán-társaságok által kiszolgált többi város közszolgáltatási szerződéseinek felmondását is. A még csak előkészítés alatt lévő lépéssorozattal a vagyonkezelő feltehetőleg az önkormányzatok hozzávetőleg 15 milliárd forintra taksált tartozásai miatt egyre nagyobb gondokkal küzdő Volánok csődjét szeretné megelőzni. A hírek azonban úgy szólnak: a leállítás előtt mindenképpen kísérletet tesznek a problémák tárgyalásos megoldására.

Egyre megy, hogy az MNV csak fenyegetőzik, vagy akár a konkrét lépésektől, tehát a buszjáratok tényleges leállításától sem riad vissza. Célkeresztjében a hírek szerint aktuálisan két újabb város áll. Sopron és Nyíregyháza állítólag egy hónap haladékot kapott. Ha nem sikerül megújítaniuk szerződésüket a Volánnal, a helyi autóbusz-közlekedésnek mindkét település búcsút mondhat. Más források szerint viszont Győr és Sopron megúszhatja: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) legalábbis a hírek szerint kedden délután egyezséget kötött a két város 2013-as Volános kiszolgálásáról.

Bűnbak az MNV-nél?

Megtalálta a bűnbakot saját portáján is a vidéki nagyvárosok helyi buszközlekedésének ellehetetlenüléséért az MNV. A Népszabadság értesülése szerint Zana Tibor már „le is szállt a buszról”. A vagyonkezelő társaságokért felelős igazgatóját felmentették, vagy más források szerint lemondott tisztségéről. A több cég mellett a 24 Volán-társaság tulajdonosi jogainak gyakorlásával is megbízott vezető távozásának hírét az MNV-nél lapunk kérdésére nem erősítették meg. Ellenben ígéretet kaptunk, hogy ha a vezető kíván az ügyről beszélni, kapcsolatba léphetünk vele. Más forrásból ugyanakkor úgy tudjuk: Zana Tibor, az igazgatósága portfóliójába tartozó állami társaságoknál már jelezte munkaviszonya megszűnését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.