Széles megvédte Matolcsyt, pedig nem kellett volna

Ismét teljes oldalas öninterjúban állt ki saját sármelléki reptérvásárlása mellett Széles Gábor. Energiacella nincs, a főszerkesztő leváltásáról nem beszél, de megvédte Matolcsy Györgyöt is a bankócsere kapcsán őt nem érő támadásoktól.

A forint komplett kicserélése a legzseniálisabb ötlet, amit a rendszerváltás óta hallottam – közölte Széles Gábor a Magyar Hírlapnak adott újabb interjúban. A laptulajdonos egy szót sem ejtett a főszerkesztő, Stefka István leváltásáról (holott ezt épp tegnap jelentették be). A "Széles kiáll Matolcsy mellett" címú interjút egyébként maga a tulajdonos úgy harangozta be tegnap saját hivatalos facebook oldalán, hogy abban leleplezik a sármelléki repölőtér felszámolójának üzelmeit. Az interjú maga is erről szól, ahogyan a korábbiak is.

Matolcsynak két kérdést szánnak, ebben Széles azt fejtegeti, hogy a pénzcsere fehéríti a gazdaságot, mert a milliárdosok, akik otthon a páncélban tartják a sok készpénzt ez után be kell forgassák ingatlanba gyorsan, hogy legalizálják azt. (Ez csak azért sántít picit, mert a pénzcsere nem túl gyors művelet: a régi tízezres bevonása még jó pár év, a teljes sort 2018-ig, négy év alatt cserélik, és körübelül ekkor kezdhetik majd el a régi bankjegyeket is bevonni. Ha ez megtörténik, akkor is még húsz éven át be lehet majd váltani a régi pénzeket a jegybanknál. Vagyis azért lenne bőven idő az otthon tartott milliárdokat új pénzre cserélni). Szerinte a jegybankelnököt a baloldaliak támadják, akik kénytelenek lesznek most lépni – de valójában az interjúnak nem is ez a lényege, hanem a sármelléki reptér ügye. 

Emlékeztetőül: legutoljára ketten pályáztak a balatoni repülőtér felszámolásba került vagyonelemeire – tualjdonképpen az épületekre, és a berendezésekre –, amelyek immáron évek óta két felszámolás alatt lévő cég az FB Airport Kft. és a Cape Clear Aviation Kft. birtokában, és felszámolójuk kezelésében vannak. (A reptér azért működik, mert a felszámoló bérbe adja a két cég eladás alatt lévő vagyonelemeit a működttető önkormányzatnak, Hévíznek.) Aki elviszi a vagyontárgyakat szinte automatikusan meg is kaphatná a repteret – Széles Gábor cége mellett magánszemélyként Linusz Imre adott be még pályázatot. A magánszemélyként pályázó, ám állítása szerint angol befektetőket képviselő Linusz 200 millió forinttal ígért többet Széles Gábornál (600 helyett 800 milliót), és nyert.

Széles ennek nem örült, és ennek másfél hónapja a mostanihoz hasonló tényfeltáró interjúban adott hangot.  Az ügyben – többek között – Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálatát sürgette, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatát is kilátásba helyezte Interpol és CIA bevonásával. Állítása szerint Linusz ugyanis nem képvisel angol befektetőket, a tárgyaláson pedig színészekkel jelent meg.

A mostani újabb (az előző állításokat sok tekintetben megismétlő) interjú apropója, hogy a cikk szerint Linusz Imre határidőre nem fizetett – vagyis ismét Széles léphetne előrébb.Csakhogy a válllakozó nem találta a felszámolót, akiben egyébként nem is bízik. Szerinte a felszámolásról új jogszabály kell, mert nem mentek tisztán az ügyek. Közölte, hogy neki azért van szüksége a reptérre, mert zalacsányban ott a befektetése (golfcentrumot épít, ha tetszik ez a szomszédoknak, ha nem), és garantálnia kell a működést, amely egyébként nem is éri meg, ez emocionális befektetés. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.