Szegényedik az ország: megint csökkent az élelmiszerboltok forgalma

Egyre nagyobb a szegénység Magyarországon, és mind kevesebb pénzből kénytelenek megélni a családok. Már élelmiszerből is kevesebbet veszünk. A kormány szerint lehetne rosszabb is a helyzet, s már annak is örülni kell, hogy legalább év/év alapon nem esik, hanem stagnál az élelmiszer fogyasztás.

Hasonlóan az előző hónaphoz, augusztusban ismét csökkent a kiskereskedelmi értékesítés, s ebben megint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor folytatódott a csomagküldő és internetes kiskereskedelem dinamikus növekedése. Augusztusban a kiskereskedelmi értékesítés volumene 2,4 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 1,4 százalékkal maradt  el az előző év azonos időszakitól. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben 2012. augusztusban 739 milliárd forint, az első nyolc hónapban 5263 milliárd forint  értékű forgalmat realizáltak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene – az élelmiszerárak 6,3 százalékos emelkedésével párhuzamosan – augusztusban 1,5 százalékkal mérséklődött, az év első nyolc hónapjában stagnált az előző év azonos időszakához képest. A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene augusztusban 3,5 százalékkal, az első nyolc hónapban 2,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Augusztusban az üzlettípusok többségében csökkent a forgalom, a legnagyobb mértékű visszaesés (9,3 százalék) a bútor-, műszakicikk-üzletekben jelentkezett. A csökkenés mértéke az átlagost meghaladó volt az iparcikküzletekben (4,8 százalék) is.

A forgalom az előző évinél kisebb volt továbbá a textil-, ruházati és lábbeli (2,6 százalék), a gyógyszer-, gyógyászatitermék- (1,9 százalék), valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb kiskereskedelemben is. Ugyanakkor folytatódott a dinamikus bővülés a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben (46,6 százalék). Folytatódott – a magas üzemanyagárak mellett – az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének csökkenése, az eladások augusztusban 3,3 százalékkal, az első nyolc hónapban 2,8 százalékkal mérséklődtek. 

Az Eurostat október 3-án megjelent sajtóközleménye szerint – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2012 augusztusában stagnáltak, míg az eurózóna országaiban 1,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Augusztusban az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok 12 tagállamban bővülést, 10-ben csökkenést mutattak. A térség – arányukat tekintve – jelentősebb országai közül az Egyesült Királyságban 4,5 százalékkal, Franciaországban 0,3 százalékal nőtt, míg Németországban 0,8 százalékkal visszaesett a kiskereskedelem volumene. 

Az iskolakezdés sem lendített az augusztusi kiskereskedelmi forgalmonUgyanakkor az őszi időszakra előretekintve bizakodóak a bevásárlóközpontok üzemeltetői, kereskedelmileg aktívabb időszak elé nézünk, melyet követ a karácsonyi, kiemelt kereskedelmi tevékenység.

A KSH legfrissebb gyorsjelentése alapján augusztusban 2,4%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor folytatódott a csomagküldő és internetes kiskereskedelem dinamikus növekedése.

A kormány büszke

Megtalálta a Nemzetgazdasági Minisztérium a mai kiskereskedelmi statisztika szertinte pozitív üzenetetét: 2012 első nyolc hónapjában éves alapon stagnálni tudott az élelmiszer és élelmiszer jellegű termékek értékesítése a kedvezőtlen globális gazdasági klímában. Az év nyolcadik hónapjában ugyanakkor 1,5 százalékos visszaesést könyvelhetett el ez a kiskereskedelmi alágazat az előző év azonos időszakához képest. Ez kedvezőbb, mint a júliusi hasonlóan számított adat (előző év azonos időszakához viszonyított 2,4 százalékos mérséklődés) - magyarázza a mai KSH adatot a szaktárca. Azaz igaz ugyan, hogy kevesebb élelmiszert vásárol a lakosság, de lehetne rosszabb is a helyzet. 

A teljes volumen 44,8 százalékát adó élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek eladásai az előző havi 2,4 százalékos visszaesést követően 1,5 százalékkal mérséklődtek éves összehasonlításban, ugyanakkor az év első nyolc hónapját tekintve a tavalyi szinten van a forgalom volumene.

A nem élelmiszer jellegű kiskereskedelmi üzletek forgalma az év nyolcadik hónapjában 3,5 százalékos ütemben mérséklődött, az első nyolc hónapra nézve ez aggregáltan 2,2 százalékos visszaesést jelent. A csomagküldő és internetes kiskereskedelem továbbra is dinamikusan emelkedő forgalmat generál, az alágazat forgalma augusztusban az előző év azonos időszakához képest 46,6 százalékkal bővült, de javuló forgalom volt megfigyelhető az illatszer üzletek (+6,1%) esetében is. Az első nyolc hónap tekintetében ezek az alágak teljesítettek pozitívan, valamint a textil ágazat is tudta növelni értékesítéseit, az iparcikk eladások mértéke pedig stagnálást mutat.

Az üzemanyagtöltő állomások értékesítése továbbra is elmaradt az előző év azonos időszaki értéktől. Augusztusban az eladások 3,3 százalékkal, míg és az első nyolc hónap egészét tekintve 2,8 százalékkal estek vissza.

A bevásárlóközpontok is bizakodnak

Az iskolakezdés sem lendített az augusztusi kiskereskedelmi forgalmonUgyanakkor az őszi időszakra előretekintve bizakodóak a bevásárlóközpontok üzemeltetői, kereskedelmileg aktívabb időszak elé nézhetnek, aztán meg jön a karácsony. Szerintük némi optimizmusra ad okot, hogy az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene – az élelmiszer árak 6,3 százalékos emelkedésével párhuzamosan – augusztusban bár 1,5 százalékkal mérséklődött, de az év első nyolc hónapjában stagnált az előző év azonos időszakához képest.

 

Kevesebbet vásárolunk és kevesebbet is eszünk
Bócsi Krisztián 2010.12.15. Digitális 2010. december 15. Fóti Cora áruház, bevásárlóközpont, hipermarket. élelmiszer, kereskedelem. Bevásárlókosár, kosár. Fotó: Bócsi Krisztián
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.