Szédítő összeget költene a kormány energiacégekre

Újabb energetikai vásárlások előtt áll a magyar állam. A kabinet kölcsönt venne fel annak érdekében, hogy az eddigi energiaportfólióját újabb cégekkel gyarapítsa – írja a miniszterelnökség vitaanyagára hivatkozva az Index.hu.

Az oldal szerint a hálózati cégeket folyamatosan felvásárolnák. Ennek eredményeként állami lenne az Elmű-Émász DSO és az EDF-Démász az árampiacon. A szerzeményeket egy Első Nemzeti Infrastruktúra Alap (ENIVA) nevű társasághoz rendelnék. A gázpiacon pedig megvennék az Égáz-Dégázt és az E.On gázelosztó cégeit, a Ddgázt és a Kögázt is. Az E.On állítólag másképp nem is hajlandó kivonulni az egyetemes áramszolgáltatásból, csak ha az állam ezeket a gázelosztókat megveszi. A Főgáz elosztócége meg ugye már az államé.

A dokumentum végigveszi azt is, hogy az egyetemes szolgáltatók közül még mely cégeket vennék meg. A Főgáz már állami, az Elmű-Émász szolgáltatójáról és az EDF-ről pedig már lehetett tudni, hogy megveszik, ezek átvételét 2015-re tervezik. Ezeken kívül viszont megvennék a Tigázt is a versenypiaci tevékenységével együtt még 2016-ban.

A terv alapján a következő két évben nagyjából 925-955 milliárd forintot tolnának a különböző energetikai cégekbe – írta az Index. Annak érdekében, hogy formálisan ne a központi költségvetésből kelljen költeni ennyit, az MFB Zrt.-től vennének fel hitelt 2018. december végi lejárattal.

Az, hogy az MFB több százmilliárddal beszálljon, nem lesz egyszerű, mert szintén uniós elvárások miatt elvileg 91 milliárd forintnál többet senkinek nem adhatna kölcsön.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.