Az utóbbi hónapokban is növekedett a fizetési késedelemben lévő hitelek és közműszámlák aránya. A belső behajtási folyamat eredménytelensége esetén a bankok és közüzemi szolgáltatók azzal a dilemmával szembesülnek, hogy érdemes-e elindítaniuk a késedelembe esett ügyeknél a költséges és nagy adminisztrációs terhet jelentő jogi folyamatot, vagy érdemesebb-e értékesíteniük a tartozásokat a követelésvásárló cégeknek. A helyzet megoldása egyre gyakrabban a követelések értékesítése, amelyet a szabályozás is biztonságossá tesz.

A követelésvásárló társaságok működésének lényege az, hogy a fizetési késedelemben lévő állományokat megveszik, ezzel az eredeti jogosult helyébe lépnek, így a továbbiakban a követeléshez kapcsolódó kötelezettségek és jogok is a követelésvásárló céget illetik meg.

Így az eredeti követeléstulajdonos ’megszabadul’ a ki nem fizetett számlák vagy hitelek beszedésétől, cserébe bevételként elkönyvelheti a bizonytalanná vált állomány aktuális piaci ellenértékét. Ugyanakkor az állományértékesítés pénzügyi eredményességén túl a követelés eladójának is érdeke, hogy a tartozások rendezése az előírt keretek között folyjon, a cég reputációja a későbbiekben se szenvedjen csorbát.

„A követelésvásárlás biztonságának alapja, hogy egy pénzintézet vagy közüzemi szolgáltató csak PSZÁF-engedéllyel rendelkező pénzügyi intézménynek értékesítheti követeléseit” – emeli ki Kiss Ádám, a szektor egyik legjelentősebb szereplője, a Díjbeszedő Faktorház vezérigazgatója.

Az elmúlt években igencsak megemelkedett a lejárt követelések volumene, s a nagy lakossági ügyfélkörrel rendelkező iparágak szereplői fokozatosan lépnek ki a piacra állományaik értékesítésével. A Díjbeszedő Faktorház becslése alapján a követelésvásárlással foglalkozó társaságok mintegy 100 milliárd forint fedezetlen típusú, lejárt követelést vettek 2011-ben.

„A követeléstulajdonos cégek egyedi üzletpolitikája alapján dől el, a követelésállományok mikor és milyen módon kerülnek ki a piacra. Egy bizonyos pont után azonban, ahol már nem éri meg a belső folyamatokkal történő további ügykezelés, a követelésértékesítés napirendre fog kerülni” – véli Kiss Ádám. „Az évente 50-60 milliárd forintnyi, döntően fedezetlen banki hitelt és közüzemi tartozást jelentő piaci volumen helyett ennek többszörösének átvételére is képes lenne a piac.”

Ár, tőkeerő, behajtási politika – a legfontosabb szempontok a követelések eladásakor.

A hazai követelésvásárlói piacon a hazai tulajdonú Díjbeszedő Faktorház mellett jelenleg néhány jelentős, külföldi tulajdonban lévő követelésvásárló cég és számos kisebb szereplő működik. A követelést értékesítők számára természetesen az elsődleges szempont a megajánlott vételár nagysága, de más ismérvek is jelentős szerepet játszhatnak, ha az állományt értékesítő társaság hosszú távon gondolkodva keres partnert.

„Ekkor már fontos a kiválasztandó cég tőkeereje, a korábbi együttműködés operatív tapasztalatai és akár a követelésvásárló által alkalmazott behajtási politika is” – emeli ki Kiss Ádám. Nagyobb súllyal esik latba, hogy a vásárló a korábbi követelésérvényesítési eljárások során milyen munkaterhet okozott az értékesítőnek, mekkora arányú és súlyú ügyfélpanasz keletkezett, hány esetben kellett peres eljárásban rendezni a vitákat, hiszen e problémák a jogelődre is árnyékot vethetnek az adósok szemében.

Az iparág fejlettsége és átláthatósága Magyarországon még viszonylag alacsony, hiszen az értékesítők a minősített állományok adatairól néhány alapparaméteren kívül – mint az értékesítésre kerülő állomány nagysága, a késedelmes napok száma vagy a földrajzi megoszlás – nem adnak más információt. Hasonlóképpen a követelésvásárlók sem publikálnak részletes működési mutatókat.

„Minél részletesebb információt kapna a követelésvásárló az engedményezőtől az eladandó állomány paramétereiről, az abban szereplő adósok ügyféltörténetéről, annál magasabb árat tudna kínálni az adott csomagért. Ugyanez fordítva is igaz: minél több információ lenne elérhető az értékesített állomány megtérülési adatairól, annál magabiztosabban értékesíthetnének a bankok és közüzemek. Ezáltal ugyanis tisztán látnák az eladott állományokért kapott ár valós értékét, szemben az évekig elhúzódó, akár jelentős jogi költségráfordítással is járó végső megtérüléshez képest” – összegzi a tapasztalatokat Kiss Ádám.