Százmilliárd forintos vállalkozói hitelprogramot indított az OTP

Június 1-jétől elindult az OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram, amelynek 100 milliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlják fel - jelentette be az OTP, amely szerint a korábbinál kedvezőbbé váltak a feltételek a vállalati hitelexpanzióhoz.

Wolf László vezérigazgató-helyettes kedden elmondta, hogy  a vállalati hitelprogram az Új Széchenyi Tervhez igazodva 2013 végéig tart, a források rendelkezésre állnak, a hitelnövekedés egyetlen korlátja a hitelképes ügyfelek száma lehet. Úgy vélekedett, hogy "a javuló makrogazdasági feltételek, a stabilizálódó gazdasági növekedés, a belső kereslet várható élénkülése, a beruházások enyhe növekedése és a kedvező exportkilátások immáron megfelelő környezetet kínálnak a vállalati hitelexpanzióhoz, amit támogatnak a kiszámítható fiskális politika eredményeként mérséklődő országkockázati felárak, és az ennek nyomán javuló finanszírozási feltételek is".

A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy az OTP Bank az elmúlt években is komoly erőfeszítéseket tett a hitelezés élénkítése érdekében, az elmúlt két évben is érdemben növelte vállalati hitelportfólióját, amikor a többi piaci szereplőé 2009-ben 10, majd 2010-ben újabb 7 százalékkal csökkent.

Wolf kiemelte, a kormány által meghirdetett Új Széchenyi Program különböző programjai 2011 és 2013 között több mint 500 milliárd forinttal segítik a kis- és középvállalkozások fejlesztéseit, az uniós támogatások igénybevételéhez szükséges 25-80 százalékos önerőt pedig az OTP Bank kész megfinanszírozni.

Az OTP Hungaro-Projekt Kft. segítségével eddig 37 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak a vállalkozások. 

Az OTP Bank az agrár szektorra, a kkv-kra és az exportáló cégekre koncentrál, mert különösen ott lát növekedési lehetőséget - mondta a vezérigazgató-helyettes.

A program keretében egy-egy vállalkozás 50-500 millió forintig terjedő hitelkeretre kap ajánlatot a banktól, amit maguk tölthetnek ki az OTP több mint 30 hiteltípusából. A bank automatikusan felajánl egyhavi számlaforgalomnak vagy árbevételnek megfelelő folyószámla hitelkeretet, és a megítélt hitelkeret 40 százalékáig két éven túli hitelt is, ami az ügyfél választása szerint forgóeszköz-, beruházási hitel vagy bankgarancia is lehet - ismertette Aladics Sándor igazgató.

A keret díjmentes, a keretösszeg felhasználására egy év áll rendelkezésre. A keret összegét forintban határozzák meg, ám a keretet kitöltő egyedi finanszírozásoknál a források más devizanemben is elérhetőek. A fedezeti követelményeket, a kamatokat és egyéb díjakat az egyedi szerződésekben határozzák meg a hitel- és kockázatbírálat eredményétől függően. A hitelkeretet évente egyszer felülvizsgálják.

Az új hitelprogramokat nemcsak az OTP ügyfeleinek szánják, a bank a klaszter jellegű finanszírozási kapcsolatokat is segíteni kívánja azzal, hogy  ügyfelek üzleti partnerei is finanszírozási keretajánlatot kaphatnak, ha megfelelnek a hitelprogram feltételeinek, amelyek többek között pozitív üzleti eredményt és közösen elfogadott üzleti tervet írnak elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.