Százéves mélyponton a magyar lakásépítés

A jelenlegi magyarországi 4,4 millió lakásból félmillió megérett az azonnali bontásra, további félmilliót nem lakás célra használnak, egy újabb félmillió pedig üresen áll, miközben a teljes állomány 70 százaléka is felújításra szorul.
Százéves mélypontjára esett a magyar lakásépítés, a kilábaláshoz átgondolt, hosszú távú lakáspolitika és állami szerepvállalás szükséges Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) elnöke, valamint Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke szerint.

A szakemberek az MTI-nek elmondták, hogy a jelenlegi magyarországi 4,4 millió lakásból félmillió megérett az azonnali bontásra, további félmilliót nem lakás célra használnak, egy újabb félmillió pedig üresen áll, miközben a teljes állomány 70 százaléka is felújításra szorul.

A szakértők szerint ezeket az adatokat kell a 4,1 millió háztartás számával összevetni. A szakértők egyetértettek abban is, hogy létezik ugyan mennyiségi lakáshiány is, ám az új építés fő célja a lakásállomány minőségének megújítása. Úgy vélték, jó ideig még az optimálisnak tartott, évi 1 százalékos megújítás - évi 43-44 ezer új lakás építése - sem jelentene összességében több lakást, mivel a szinte lakhatatlanokat le kell bontani.

A továbblépést a munkavállalók bizonytalan jövőképe is nehezíti, hiszen aki belevág egy lakásépítésbe vagy -vásárlásba, nem tudja hogy lesz-e folyamatosan munkája és képes lesz-e fizetni a hitelt - tette hozzá Maráczi Zsolt. Ráadásul a régióban Magyarországon a legmagasabb a lakásokat is terhelő áfa, amit nem kompenzál az állami támogatás sem. Nincs megfizethető 2-3 százalékos teljes hiteldíj mutatójú lakásépítési, -vásárlási hitel sem.

A TLE már évekkel ezelőtt felvetette a bérlakásépítést mint a fiatalok életkezdésének támogatását, illetve a szociálisan hátrányos családok lakhatásának a megoldását. Maráczi Zsolt kifejtette: évi 5 ezer ilyen lakás építése kedvezően hatna az építőiparra, hiszen ennyi munkával eleve számolhatnának.

A TLE kidolgozta azt is, hogy uniós támogatással, illetve az EU fejlesztési bankjától felvett alacsony kamatozású hitellel, miként lehet beindítani egy bérlakás programot.

Erről Borsi László azt mondta, hogy az államnak szerep jutna a lakhatási életpálya modell megrajzolásában is. A fiatalok bérlakásban kezdenék az életüket, ezt váltanák át később saját tulajdonban lévő új-, vagy pedig használt lakásra.

Elmondták, az állami szerepvállalást leginkább a forráshiányra hivatkozva utasítják el hivatalos fórumokon. Például az évi 5 ezer bérlakáshoz 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás és egy másik, ugyanekkora összegű kedvezményes hitel kellene. A szakemberek azonban hangsúlyozzák, hogy a hitelt a havi és négyzetméterenkénti 1000 forintos lakbérből vissza lehetne fizetni. Az állami támogatást pedig csaknem fedezné az építési költség 30-40 százalékára rúgó adó- és járulék bevétel, amelyhez építés nélkül nem jut hozzá az állam. Mindehhez járul az a társadalmi nyereség, amely a folyamatosan növekvő bérlakásépítéssel jár - vélte Maráczi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.