Százakat tesz lapátra két Vas megyei cég

Összesen több mint kétszáz dolgozójától válik meg két Vas megyei társaság, az Universel és a Plati Hungary. A cégek az elbocsátásokat a termékeik iránti külföldi kereslet csökkenésével indokolták.

Újabb két cég jelentett be csoportos létszámcsökkentést, vagy jelezte leépítési a szándékát a munkaügyi központnak Vas megyében – közölte az MTI érdeklődésére Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese. Sárváron a bőrdíszműves termékek előállításával foglalkozó Universal Magyarország jelentett be 52 fős elbocsátást, Szombathelyen pedig az elektronikai termékeket gyártó Plati Hungary Kft. jelezte, hogy 157 főt készül elküldeni.

Hozzáfűzte: a sárvári cégnél a dolgozók már meg is kapták felmondólevelüket, várhatóan február első hetében kezdődnek meg a tényleges elbocsátások. A leépítésben érintettek döntő többsége, 57 fő közül 49 fizikai munkakörben dolgozik. Szombathelyen a Plati Hungary Kft.-nél az elbocsátani  szándékozott 157 dolgozó közül 137 betanított munkás. A dolgozókkal már itt is közölték, hogy hamarosan megszűnik a munkahelyük. A leépítéseket mindkét cég esetében a termékeik iránti külföldi  kereslet csökkenésével indokolták a munkáltatók.

Kovács Péter elmondta: már megjelent az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 6 milliárd forintos válságkezelő csomagjának részeként egy pályázat, amely a munkahely megőrzését támogatja, és amelyre olyan cégek pályázhatnak, amelyek már bejelentették létszám leépítési szándékukat, de azt még nem hajtották végre. Az első ilyen pályázatra, amelynek alapján például bér- és  járulékkedvezményeket kaphatnak a bajba jutott cégek, január 23-tól lehet beadni a támogatási igényeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.