Szárnyas - amiben erősek vagyunk

Megállt a pulyka termelésének növekedése az elmúlt években Magyarországon, az ágazat azonban még mindig őrzi erős piaci pozícióit: belföldi fogyasztásban a pulyka a csirke mögött a második helyen áll, fejenként 7,5 kilós egy főre jutó éves fogyasztással. De a világ pulykaexportjából is öt százalékkal részesedik Magyarország - közölte a Baromfi Termék Tanács pénteken.

Az egy főre jutó baromfihús-fogyasztás 2009-ben Magyarországon 32 kilogramm volt, ami jelentősen meghaladja a 27 európai uniós tagállam 24,1 kilogrammos átlagát.

A magyar fogyasztás döntő részét a csirkehús tette ki, fejenként 18,8 kilogrammal, de jelentős a pulyka fogyasztása is, a második helyen szerepel 7,5 kilogrammal, ami vetekszik a világelső Egyesült Államok fogyasztásával - olvasható a közleményben.

Az előrejelzések a magyar piacon, az EU-ban és a világ más országaiban is a baromfihús-fogyasztás szerény, de tartós növekedésével számolnak a jövőben. Magyarországon a baromfitermelés 2006-ban 427 ezer tonna volt, a 2010-es előrejelzés szerint az össztermelés felfut 455 ezer tonnára.

A pulykatermelés 2004-ben még 139 ezer tonna volt, ám tavaly már csak 110 ezer tonna. Magyarország a világ pulykahús-termelésének 2 százalékát adja, míg a pulykahús exportjából mintegy 5 százalékkal részesedik. A partnerek döntően európai uniós országok, de exportál az ország Svájcba, Oroszországba és Hongkongba is.

"Európában csak a nagyobb hozzáadott értékű, minden ponton ellenőrzött termékpályájú, kiváló minőségű pulykahúsra és feldolgozott termékekre van igény" - idézi a közlemény Erdélyi Istvánt, a Magyar Pulykaszövetség elnökét.

Az elnök szerint ahhoz, hogy a magyar baromfi és azon belül is a pulykahús pozíciói megszilárduljanak, a kormányzatnak és a terméktanácshoz tartozó szervezeteknek meg kell oldaniuk az ágazat néhány szorító problémáját. Első helyen emelte ki ezek közül a finanszírozást, amit szerinte hitelekkel és pályázatokkal kell megkönnyíteni. Ezzel párhuzamosan meg kell oldani az importtermékek szigorúbb ellenőrzését, valamint a mezőgazdasági alapanyagok és termékek áfájának csökkentését.

A terméktanács hangsúlyozza, hogy a baromfiágazat - beleértve a ház körüli baromfitartásban és a kapcsolódó termelési ágazatokban dolgozókat - több mint 100 ezer embernek ad munkát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.