Szakít az utazási irodákkal a Travel Service?

Bangkok, Phuket, Las Palmas és Tenerife felé ezután önállóan, közvetlenül az utasoknak árul jegyeket a Travel Service, s kihagyja az utazási irodákat.

Értesüléseink szerint a cseh hátterű légitársaság szeptemberben vagy október elején kezdi meg az értékesítést a thaiföldi és a kanári-szigeteki járataira. Iparági körökből úgy tudjuk, hogy a cég e négy célállomás esetében azért döntött az önálló értékesítés mellett, mert több iroda nem tartotta magát a korábbi megállapodásokhoz, így a chartercég a jövőben közvetlenül az utasnak kívánja adni azt az árelőnyt, amit egy charterjárat képes adni a menetrend szerinti légitársaságokkal szemben. 

Az irodák persze a jövőben is foglalhatnak csoportokat a cég járataira, de ebből akár ki is hagyhatják a légitársaság kereskedőit. Kérdés, mennyibe fog kerülni egy bangkoki jegy a Travellel? A menetrend szerinti konkurencia bevezető árai ugyanis elég alacsonyak: 160 ezer forintért már lehet venni jegyet a téli szezonra, például Bangkokba. Igaz, a Travel előnye, hogy 737-esekkel repül, lényegesen kisebb költségek mellett, mint a menetrend szerinti társaságok széles törzsű gépei. Ugyanakkor az előny hátrány is: le kell szállni Dubaiban, s a járatok komfortja sem összevethető.

Ráadásul, a netes értékesítésnél be kell kalkulálni az esetlegesen el nem adott helyek jelentette kockázatot is. Más kérdés, hogy ha a légitársaság értékesítői kellő fantáziával végzik a dolgukat, az utolsó néhány el nem adott helyre az indulás előtt olyan olcsón is megcsíphetünk jegyeket, amilyen árat eddig álmodni sem mertünk Ázsia viszonylatában. Néhány évvel ezelőtt volt arra példa, hogy Bécsből két nappal az indulás előtt 300 euróért árultak 10 napos Bangkokba szóló repülőjegyet. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.