Svájcból is jön haza pénz

Már Svájcból is szivárog haza a magyarok külföldön tartott vagyona, bár arra kár számítani, hogy a hűvös trezorokban lapuló, a becslések szerint kétezermilliárd forint java magyarországi bankok kezelésébe kerül. A svájci feltételek átalakulása, vagyis a kötelező adatszolgáltatás, kettős egyezmények és egyéb, pénzügyi információkezelést érintő változások miatt már némi elmozdulás figyelhető meg a vagyonoknál, miközben a hazai Stabilitás megtakarítási számlák vonzó alternatívát kínálnak. (A számla lényege, hogy az azon minimum öt évre elhelyezett legalább ötmillió forintot állampapírba kell fektetni, cserébe az adóhatóság nem vizsgálja a vagyon eredetét, és adót sem kell fizetni.)

Talán a korábbi adóamnesztiáról lecsúszott ügyfelek látják most ebben a megoldást – mondta Kállay András, az Erste privátbanki üzletágának vezetője a Blochamps Capital csütörtöki konferenciáján. Sokan azért nem léptek, mert nem akarták kockáztatni egy esetleges adóhatósági vizsgálat elindítását, illetve a hazahozott pénzek eredetének másfajta letapogatását. Mára azért elég jól látszik, hogy ezekhez az ügyekhez nem fognak nyúlni, vagyis nemcsak az amnesztia, hanem a Stabilitás megtakarítási számla is megbízható megoldás lehet. A számla persze nem csak azt a célt szolgálja, hogy a korábban külföldre menekített pénzeket ki lehessen fehéríteni. Akár a belföldön keletkezett kétes hátterű, nem teljesen fehér vagyonok biztonságba helyezésére is alkalmas.

A számlára kerülő vagyonok néha ellenőrizhetetlen háttere miatt több bank, szolgáltató máig ódzkodik a termék bevezetésétől. Az MKB például csak saját ügyfelei számára teszi elérhetővé a számlát, s számukra is csak akkor, ha a vagyon eredete ismert és rendben van. A CIB-nél egyelőre a számlanyitás lehetőségeit mérlegelik, s ha végül lesz is ilyen lehetőség, az MKB-hoz hasonlóan nagyon szűrt társaságnak tennék csak elérhetővé a saját ügyfélkörön belül. A Citibank ezzel szemben továbbra sem hajlandó erre a piacra lépni, a bank számára ugyanis nem elfogadható a konstrukció nyújtotta lehetőség az adóelkerülésre.

A Raiffeisen pragmatikusan közelíti meg a kérdést: a jogszabályi környezet lehetővé teszi ezt a szolgáltatást, a bank pedig kiszolgálja az ügyfelek igényeit. Arról persze nincs szó, hogy az utcán vadásznák össze az új számlatulajdonosokat, inkább a saját ügyfelek közül kerülnek ki a számlát nyitók. Az idei első negyedévben az adóhatóság adatai szerint valamivel több mint hatmilliárd forint került Stabilitás megtakarítási számlákra. Ez az összeg a következő negyedévekben exponenciálisan nőni fog – mondta Haás Péter, az OTP privát vagyonkezelési igazgatója. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Raiffeisenhez majd négymilliárd forint vándorolt hat hónap alatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.