Surányi két éve átváltotta volna a svájcifrank-hiteleket

A devizahitelek forintosításán gondolkodik a kormány. Érdekes, erre már két éve letett az asztalra egy javaslatot Surányi György köre, akkor nem kellett senkinek.

Surányi György, volt jegybankelnök (a CIB Bank jelenlegi fb-elnöke és a banktulajdonos Intesa Sao Paolo régiós igazgatója) két éve – még CIB-elnökként – Tomas Spurny vezérigazgatóval és Barta György vezető elemzővel közösen tett javaslatot arra, miként kellene a svájcifrank-hitelesek problémáját a kölcsönök forintosításával megoldani.

Az akkor már 220 forintnál is járó, de alapvetően 200–210 forint között ingadozó frankárfolyam mellett azt javasolták: a 90 napon túl nem fizető adósoknak kötelezően, a rendesen fizetőknek választásuk szerint váltsák át forintra az adósságukat, a hitelek futamidejének meghosszabbítása, államilag támogatott forinthitelek nyújtása és a jegybank által levezényelt konverzió mentén.

Ez az adósoknál a törlesztőrészletek 30-40 százalékos csökkenéséhez vezetett volna (6 százalékos jegybanki alapkamat mellett is), miközben természetesen az árfolyamveszteséget azonnal nekik kellett volna lenyelniük.

A bankok az ügyleten – miután Surányiék az új, támogatott forinthitel kamatmarzsának szabályozását javasolták – 70-80 milliárd forintot veszítettek volna, az állam ugyanennyi kamattámogatást adott volna, ám ez utóbbit a jegybank növekvő nyeresége nagyjából a számítás szerint pótolta volna.

Surányiék szociális korlátozást is javasoltak (túl nagy hitel, túl nagy jövedelem mellett a programban nem lehetett volna részt venni). A javaslat némi vitát generált, de nem lett belőle semmi. A Magyar Bankszövetség például azért nem támogatta, mert véleményük szerintük az adósoknál az árfolyamveszteséget így mindenképpen lekönyvelték volna, miközben „a forint további erősödése ezt az áldozatvállalást feleslegessé teheti”.

A svájci frank árfolyama négy hónap múlva elérte mindenkori csúcsát (260 forint fölött jegyezték a helvét devizát), azóta nem ment 230 alá, tegnap 243 forint felett járt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.