Súlyos hiba az önteltség és az arrogancia

Több mint száz vezető hallgatta Budapesten John Baldoni előadását arról, milyen a jó vezető. Baldonit évek óta a világ 25 legbefolyásosabb vezető guruja között tartja számon a Forbes Magazin.

– Hogy igazi vezető vagyok, úgy tudtam meg, hogy az újságírók elmondták, milyen nagy tekintélyem van a játékosok között – mondta Kemény Dénes az esemény megnyitóján. – Egyre többen mondták, s elkezdtem gondolkodni, vajon miért. Nem harcoltam ezért, csak tisztességgel, legjobb szakmai tudásommal és alázattal dolgoztam. Ha valaki így végzi a munkáját, tekintélyes vezető lehet – mondta. Az is fontos, hogy az ember tudjon a győzelmekből is tanulni. De a legfontosabb a tisztesség.

John Baldoni is ilyen értékeket tart a vezetők legfőbb erényének. A guru, akinek a „Lead with Purpose " (Céltudatos vezetés) című könyvét Amerikában tavaly a legjobb vezetésről szóló könyvnek minősítették, a Coaching Határok Nélkül programsorozat keretében érkezett első ízben Magyarországra. Rendkívül szenvedélyesen érvelt a vezetői erények mellett. Szerinte is ragaszkodni kell a becsületességhez és a tisztességhez.

A jó vezető erőt ad másoknak ahhoz, hogy eredményesek lehessenek. Nem szabad, hogy a beosztottak féljenek tőle. Mert ha a dolgozók nem mehetnek a problémákkal a főnökhöz, akkor a bajok még nagyobbak lesznek. Súlyos hiba az önteltség és az arrogancia. Viszont méltányolni kell, sőt elismerni a kockázatvállalást és akár a hibákat is.

Ezeket az elveket a gyakorlati életből való példákkal erősítette. Felidézte például az egykori amerikai hadügyminiszter, Colin Powell mondását: Ha a csapataid nem jönnek hozzád a problémáikkal, akkor problémáid vannak. Nem kevésbé figyelemre méltó a Ford Műveknél szerzett tapasztalat. Ott az igazgatósági üléseknél tilos volt rossz hírekről beszélni, és nem értették, miért halmozódtak a bajok. A fordulatot egy olyan vezető érkezése hozta meg, aki a valódi képet ismertette meg. A General Electricnél azt büntetik, ha a vezető nem vállal kockázatot.

Az amerikai vezetői kultúrában a hibákat olyan mértékben is elfogadhatónak tartják, mint ami két Mars-expedíció kudarcánál történt: a balsikerek után azt mondták a NASA vezetői a program vezetőiről: ha most elbocsátanánk azokat, akiknek a munkájára 400 millió dollárt költöttünk, az kidobott pénz lenne. Inkább tanuljanak a tévedésekből. A következő expedíció sikeres lett.

Az ideális vezető példájaként Rudy Giulianira emlékeztetett, aki New York polgármestereként a szeptember 11-i tragédia után mindenütt jelen volt, mindenütt érzékeltette az együttérzését, és mindent megtett azért, hogy a város lakóit erősítse.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.