Sukoró: Az itthon megvádoltak vallomásával perelnek Lauderék

A Magyar Nemzet értesülése szerint a sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyben izraeli befektetők több mint 100 milliárd forint kártérítésre perlik a magyar államot.

Az mno.hu-n megjelent cikk szerint a pert a Vigotop nevű, ciprusi bejegyzésű cég indította, amelynek ügyvezetője Joav Blum, tulajdonosa Ronald Lauder, aki egyébként a New York-i központú Zsidó Világkongresszus elnöke.

A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása és az elmaradt haszon miatt a cég és tulajdonosa 100 milliárd forint fölötti kártérítési összeget követel a magyar államtól. A per alapját egy Magyarország és Ciprus között kötött, nemzetközi beruházásvédelmi egyezmény képezi, amely alapján washingtoni választott bíróság hivatott ítélkezni a felek között - írta az mno.hu.

Az internetes lap szerint a választott bíróság személyesen hallgatja meg az izraeli befektetőket, valamint az oldalukon tanúskodó Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egykori vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, aki az MNV értékesítési igazgatója volt. 

Tátrai Miklós az MTI-nek küldött közleményében visszautasította ezt. Közölte: sem ő, sem Császy Zsolt nem a befektetők oldalán fog tanúskodni. 

"Tény, hogy a két éve tartó eljárásban a befektetők kérésére írásban rögzítették az ügyről rendelkezésükre álló ismereteket. A jövő heti meghallgatásukat azonban éppen a magyar állam kérte a bíróságtól, és az eljárási szabályok szerint kizárólag a magyar állam ügyvédei, valamint a bíróság tagjai által feltett kérdésekre fognak válaszolni" - olvasható az MNV volt vezérigazgatójának közleményében.

Emellett az értesülés szerint az izraeli befektetők felhasználhatják majd Bajnai Gordon volt kormányfő egy korábbi büntetőügyben tett vallomását, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig írásban fog tanúskodni. 

A hírportál úgy tudja, személyesen lesz jelen a tárgyaláson Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is, aki a magyar állam oldalán tanúskodik, csakúgy, mint az ITD Hungary egyik korábbi munkatársa.

A magyarországi Sukoró-per ügyiratai
Sukoró per
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.