Strasbourgba kerülhet a magánnyugdíjpénztárak ügye

A magán-nyugdíjpénztári törvény soron kívüli megsemmisítését kéri újabb alkotmánybírósági beadványában a vegyipari szakszervezet. A VDSZ kitart azon álláspontja mellett, hogy a törvény és annak betartatása súlyosan sérti az emberi méltóságot és az önrendelkezési jogot. A szervezet a strasbourgi bírósághoz készül.

Makacsul kitart véleménye mellett a vegyipari szakszervezet: alkotmányellenes a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése, s az emberi méltóságot, valamint az önrendelkezési jogot sértő volt az állami rendszerbe való korábbi visszalépéssel vagy maradással kapcsolatos eljárás – írja a Privatbankar.hu. 

A VDSZ-nél most, az állami nyugdíjrendszerbe való újabb átlépési határidő – március 31. – előtt néhány nappal úgy döntöttek, megismétlik tavalyi alkotmánybírósági beadványukat, ám ezúttal a megváltozott jogszabályoknak megfelelően nem a szervezet, hanem magánszemélyek kérik a grémiumtól a magán-nyugdíjpénztári törvény soron kívüli, visszamenőleges megsemmisítését.  

Az AB-hez címzett beadványnak fontos eleme néhány egykori pénztári tag írásbeli nyilatkozata, miszerint annak idején nem önként, hanem a megfélemlítésre alapozott kormányzati kommunikáció hatására döntöttek az állami rendszerbe való visszalépésről. Féltek – írják a nyilatkozatokban –, hogy a magánrendszerben maradva munkahelyi hátrányok érik őket, s hogy el fogják veszíteni a későbbi nyugdíjukat, de legalábbis annak jelentős részét. Az átlépésről való nyilatkozat módja, a személyes megjelenés, a hosszas sorban állás megalázó, az emberi méltóságot sértő módon zajlott – jelentik ki a nyilatkozattevők.

A szakszervezet strasbourgi jogorvoslatra készül, mintegy kétezer panaszos "megbízásából". A hír hallatára ugyanis néhány nap alatt ennyi magánszemély állt a szervezet mellé, írásban csatlakoztak a tervhez. Ügyükben a közelmúltban első lépésként Szabó Máté ombudsmannál tett panaszt a VDSZ.

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi biztos - a VDSZ kitart álláspontja mellett
Budapest, 2012. január 5. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatót tart a magánnyugdíj-pénztárak átvilágításának első, lezárult szakaszával kapcsolatban a Miniszterelnökségen. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.