Spórolt a járműbiztosításokon az MNV

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a casco díjából - a központilag szervezett beszerzésben részt vevő társaságoknál - idén 29 százalékos, 293,3 millió forintnyi költségmegtakarítás keletkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél.

Az MNV tavaly októberben írt ki közbeszerzést 22 Volán- és 27 egyéb társaság kötelező, valamint casco biztosítására. Az eljárás a Volánoknál eredménytelen lett; a 27 egyéb társaság kgfb-jét a CIG Pannónia, cascóját az UNIQA Biztosító nyerte el. A biztosítások díjának költségmegtakarítása 34 százalék, 41,6 millió forint az előző évihez képest.

Miután a Volán járműveire szóló biztosítási tender eredménytelen lett, ezek a társaságok - az MNV szervezésében - egyenként kötötték meg 2013-ra a gépjármű-biztosítást.

A társaságok idei kötelező biztosítását az Allianz Hungária, valamint a Groupama Garancia Biztosító jegyzi. A casco területén az eddigi biztosítók - az Allianz, valamint a Groupama - mellett a CIG Pannónia is jegyez biztosításokat.

A Volán-társaságok gépjármű-biztosítási költségei idén 28 százalékkal, 251,7 millió forinttal csökkentek - áll az MNV közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.