Sosem voltak ennyire pesszimisták a fiatalok

A K&H pályakezdők jóléti indexe az indulás óta eltelt két év legalacsonyabb értékét hozta 2014 végén - számol be az azenpenzem.hu portál. A 19-29 éves városi fiatalok elégedettségét és várakozásait mérő indexben az eddig mért legalacsonyabb érték született az önmegvalósítást, az anyagi biztonságot, az önállóságot és a lakáshoz jutást vizsgáló részindexeknél is. De általában az életükkel való elégedettség is az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza a fiatalok körében. Megerősödött a munkanélküliségtől való félelem.

A 19-29 éves városi fiatalok elégedettségét mérő index plusz két pontot ért el 2014 utolsó negyedévében. A megelőző félév plusz 12-es értéke után született ez az eredmény, de a korábbi mérések során is plusz négy volt a legalacsonyabb mért érték, 2013 utolsó negyedévében. Az index az élet több területén vizsgálja a fiatalok elégedettségét és várakozásait. Az élet különböző területeit vizsgáló kérdésekre adott válaszokban csökkent azoknak a száma, akik ugyan elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel, de javulásra számítanak. Ezzel párhuzamosan többen nyilatkoztak úgy, hogy most sem elégedettek, de nem is bíznak abban, helyzetük jobbra fordul. Az index értékének alakulásában szezonalitásnak is szerepe van: tavaly szintén a negyedik negyedévben mérték az addigi legalacsonyabb értéket.

Az elmúlt negyedévben voltak a legkevésbé elégedettek a fiatalok a lakáskörülményeikkel és az előrelépési lehetőséggel. Több mint 60 százalékuk még nem teremtette meg az önálló élethez szükséges körülményeket. Megerősödött a munkanélküliségtől való félelem, a dolgozók 11 százaléka mondta csak azt, hogy könnyen találna magának új állást. Viszont 61 százalékuk úgy érzi, hogy a munkanélküliség nőni fog a következő évben, ezt a megelőző negyedévben csak kicsivel több, mint felük tartotta valószínűnek. Az anyagi biztonságukat is borúsan látják a fiatalok, ez a részindex az elmúlt két évben 0 és -2 érték körül mozgott, most -4 pontra esett vissza – sorolja a portál.

A magyar gazdaság elmúlt egy évét a fiatalok 13 százaléka értékelte pozitívan, míg kétharmaduk inkább negatívan. 2014 elején a fiatalok majdnem fele számított arra, hogy a gazdaság helyzete egy év múlva javulni fog, arányuk az év végre 34 százalékra esett vissza – összegzi az azenpenzem.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.