Soporonban fejleszt a Huncargo

Bővíti soproni logisztikai bázisát a Huncargo Holding Zrt.; a napokban megkezdett munkálatok eredményeként ötezer négyzetméteres új csarnokot nyitnak meg, várhatóan október elején.

A 2006 őszén átadott, négyezer és a tavaly avatott ötezer négyzetméteres raktárcsarnok mellé most mintegy 630 millió forintos költséggel építenek egy harmadikat, amely szintén ötezer négyzetméteres. A költségekből 240 millió forintra uniós forrásból pályáztak; ennek eredményéről a nyáron várható döntés - közölte Kerekes Gábor, a holding vezérigazgatója.

Megjegyezte: a telephely-bővítés utolsó fázisának szánt új terminál különlegessége a crossdock rendszer; a már meglévő épületek két, illetve három rakodóállomásával szemben itt nyolc lesz, ami megkönnyíti a rövid ideig - akár csak pár óráig - itt álló szállítmányok átrakodását.

Kerekes Gábor elmondta: a két évtizede működő, időközben holdinggá alakult szállítmányozó társaság tavalyi forgalma 4,6 milliárd forint volt, aminek zömét a szállítmányozás adta. A 2006 nyarán megnyitott soproni logisztikai központ már indulása évében nullszaldóval zárt, s esztendők óta nyereséges.

Megjegyezte: a társaság mintegy 110 saját és körülbelül ugyanennyi alvállalkozói kocsival szállítmányoz, jellemzően Ausztriába, Francia-, Német- és Olaszországba, valamint Svájcba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.