Sólyom: augusztus óta tudják, hogy nincs pénz

Augusztus óta tudták, hogy visszatáncolt a befektető. Állításuk szerint a hatóság tehet mindenről, az ő késlekedésük miatt gondolta meg magát a befektető. Lucsik János kijelentette: a Sólyom-projekt nem állt le. A légitársaság indítását tovább folytatják, az ügyvezető ma is kalapozott a fizetésekhez szükséges összegért.

A Sólyom vezetői augusztus óta tisztában voltak azzal, hogy a befektető nem teljesít - ez hangzott el az ATV ma esti, Egyenes Beszéd című műsorában. Vágó József az adás közben megkerült, bekapcsolták a stúdióba telefonon, ahol elmondta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság hátráltatta eddigi munkájukat, a késlekedések miatt táncolt vissza a befektető. - A pénz lehívásának feltétele az AOC volt - mondta Vágó József. A Sólyom-történet azonban messze nem ilyen egyszerű. Ellentmondások sokasága.

A Sólyom gépe hat órát töltött Budapesten
A Sólyom gépe hat órát töltött Budapesten

Ma délután Lucsik János, a Sólyom Holding vezérigazgatója egy állománygyűlésen bejelentette, hogy a befektetővel megszakadtak a tárgyalások, nincs pénz, ezért nem tudják kifizetni az esedékes fizetéseket. A Sólyom Airways honlapján még semmilyen információ nem jelent meg ezzel kapcsolatban. Nem sokkal ezt követően jutott el hozzánk ez az információ, addigra már az atv.hu is megírta. 

Az esti órákban sikerült elérnünk Lucsik Jánost, aki röviden megerősítette értesülésünket, de hangsúlyozta: a Sólyom-projekt nem állt le. Vannak megoldandó pénzügyi problémáik, ám a légitársaság indítását tovább folytatják. - Ha nem ománi befektetőkkel, akkor magyarokkal, ha nem hat géppel, akkor kettővel, de folytatjuk - mondta Lucsik János. Bővebb tájékoztatást a késő esti órákra ígért. Az ATV-ben elmondta: két kifizetett repülőgépük van, ha megvannak az engedélyeik, akkor akár azzal a két géppel is el tudnak kezdeni repülni egy héten belül. Hogy honnan lesz utasuk, arra azt mondta, charterrel kezdenek. Hogy miből fizetik a lízingdíjat és a kerozinszámlát, ha a fizetésekre sincs pénzük, az a kérdés nem hangzott el, így egyelőre válasz sincs rá. 

Vágó és Lucsik azt mondta a tévében, hogy májusban állapodtak meg a befektetővel, ezt követően kezdték el az engedélyeztetési eljárást, s az első befektetői pénzrészlet akkor lett volna esedékes, amikor megkötik a lízingszerződést. De már ez a kifizetés sem történt meg. Később Vágó József azt mondta, hogy a pénz feltétele az AOC engedély megszerzése volt - ezt a mai napig nem szerezte meg a légitársaság. Pedig a július 24-i sajtótájékoztatójukon már néhány hétre jósolták az engedélyt, mondván, azt már május végén megkérvényezték, s az eljárás határideje kilencven nap. Később kiderült, a május végén beadott kérvény alapján a hatóság nem látta kiadhatónak az engedélyt, s a júliusi sajtótájékoztató előtt pár nappal adták be a megfelelő kérelmet. 

Akkor Vágó József azt ígérte: augusztus végén, szeptember elején már repülni fognak. Aztán, amikor augusztus 18.-án megérkezett A1lmos vezér, már szeptember közepi charter és október eleji menetrend szerinti indulást irányozott elő a vezető, s amikor ez is elmaradt, akkor az engedélyekre hivatkoztak. Pedig, a repülőgép légialkalmassági bizonyítványa a mai napig sincs meg, a tervek szerint a hatósági emberek jövő hét elején utaznak ki. 

Most kiderült: már az első gép ünneplésekor is tisztában voltak azzal a cégvezetők, hogy a befektetővel nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy azt tervezték. Hiába nyilatkozta azt Vágó József több fórumon, több alkalommal, hogy a befektetőkkel megvan a megállapodás, hamarosan maguk is bemutatkoznak Magyarországon, ma nyilvánvalóvá vált: ők már a nyár végén tudták, hogy attól a befektetőtől nem látnak majd pénzt. 

Alighanem azonban bízhattak a másik befektetővel való tárgyalásban, akikkel azonban nem voltak megállapodva - mint ma a tévében mondták, jelenleg is tárgyalnak, a folyamat biztatóan halad - hiszen augusztus végén álláshirdetést jelentettek meg, s felvettek mára 73 embert. A szeptemberben esedékes bért, mintegy húszmillió forintot a cég kifizette, ezt, mint Lucsik János mondta, ő maga finanszírozta. Hogy mit gondoltak, miből fogják kifizetni a októberi béreket, az nem került szóba, de Lucsik János elmondása szerint a projekt eddig 120 millió forintba került. Ő maga arra kérte munkatársait, hogy folytassák a munkát. Vágó József a tévében azt mondta, hogy a cég finanszírozása rendben van, Lucsik jános két perccel ezt követően viszont azt közölte: ma is "járta a várost", hogy össze tudja szedni a fizetésekhez szükséges összeget.

Időközben lemondott a Sólyom Hungarian Airways Kft. egyik ügyvezetője, Hurtyák Róbert, a harmadik tulajdonostárs. Az érintettet sikerült elérnünk, aki megerősítette a lemondását. A cégpapírok szerint augusztus 21. óta töltötte be az ügyvezetői tisztet. Három nappal azt követően lett a cég vezetője, hogy Magyarországon megfordult A'lmos vezér, a cég első Boeing 737-500-as repülőgépe. 

Ma reggel a Kossuth Rádióban Vágó József vezérigazgató még arról beszélt, hogy álláspontja szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál hatáskörtúllépés miatt akadályozzák az engedélyeik megszerzését, ezért perre készül menni. Mint korábban megírtuk: meglehetősen vontatottan halad a légitársaság engedélyezése, mert komoly szakmai nézeteltérés van a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Sólyom között. 

Vágó József ezt követően rosszullétre panaszkodott, és állítólag kórházba is került. Kerestük Vágó Józsefet a mobilján, de nem vette fel. Az atv.hu úgy tudja, a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait. Információink szerint az említett összeg mintegy 120 millió forint. Vágó József korábban azt nyilatkozta: emirátusi pénzügyi befektető és egy ománi turisztikai vállalkozás finanszírozná a légitársaság alapítását és fejlődését. Később már az Oman Air légitársaságról szólt a szóbeszéd, állítólag azért, mert a másik ománi befektető visszalépett. 

Igaz, Vágó József az elmúlt bő másfél évben több befektetővel is tárgyalt erről a projektről, s több alkalommal volt olyan befektetője is, aki visszalépett, ezért a helyére mást kellett keresni. A befektető azért fontos, mert az engedélyekhez a légitársaságnak igazolnia kell, hogy van elegendő pénze három havi működésre akkor is, ha egyetlen fillér bevétele sincs. Információink szerint az erről szóló igazolást a Sólyom Airways az engedélyezési eljárásban eddig nem nyújtotta be a hatóságnak. 

Lapunk kereste Hévízi Tamást is, a légitársaságként indulni kívánó cég kommunikációs vezetőjét is, de egyelőre nem értük el. Elértük viszont a cég néhány munkatársát, akik megerősítették az értesülést, miszerint Lucsik János ilyen bejelentést tett. Egy neve elhallgatását kérő dolgozó ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Lucsik János eddig nem volt a légitársaság közelében, így fenntartásokkal fogadják az információt. Úgy fogalmazott, ebben a projektben már korábban is volt példa hasonló katasztrófahelyzetre, de végül rendeződtek a dolgok. Volt, aki úgy fogalmazott: már jó ideje a levegőben van egyfajta hatalmi harc a Sólyom tulajdonosai között, s sokan úgy vélik: Lucsik mai bejelentése is ennek tudható be. Nem beszéltünk olyan dolgozóval, aki elhitte volna, hogy ennek a légitársasági projektnek vége. 

A Sólyom Airways híre júliusban röppent fel, a hivatalos bejelentésre július végén került sor, az első repülőgép pedig augusztus 18-án érkezett Magyarországra, majd hat óra itt tartózkodást követően visszarepült a European Aviation Group Bournemouthban található bázisára. Vágó József akkor azt mondta, alkatrészekért ment. Később kiderült, hogy a hatóság még nem állította ki a Boeing 737-500-as légialkalmassági bizonyítványát. A hatóságtól származó információink szerint a jelenlegi terv, hogy a hatóság munkatársai jövő héten utaznak ki Angliába megcsinálni a légialkalmasságot. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.