Sokba kerül a társasházaknak a toldás-foldás

A társasházi közös költség egyharmadát kellene felújításra félretenni, ahhoz, hogy belátható időn belül legyen pénz az elöregedett épületek felújítására. A hónapról-hónapra élő lakóközösségeknek azonban erre nem futja, miközben nem kevés pénzt dobnak ki az ablakon a szakszerűtlenül megtervezett, és megrendelt javítgatásokkal. A munkálatokat senki sem ellenőrzi műszakilag, nem véletlenül: a közös képviselők ehhez többnyire nem értenek.

A magyarországi 30-60 ezer társasház jelentős része igen rossz állapotban van. A nemritkán 100-130 éves téglaházak többsége leamortizálódott, kéményeik béleletlenek, tetőszerkezetük romos, az energiahálózatuk egyre nehezebben bírja a terhelést, a vízvezeték-rendszerek pedig korrodálódtak. Mindeközben a felújításon még át nem esett panelházak pedig a lakókat és a környezetet is megterhelő mértékben energia-pazarlóak - olvasható a Flow PR lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A közös költségek közel 30százalékát kellene felújítási alapban elkülöníteni a rendszeres javításokhoz, állagmegóváshoz, azonban csak néhány százalék jut erre. Ráadásul a társasházkezelők többsége nem műszaki szakember, így a kivitelezések szakmai felügyelete nem biztosított – hívja fel a figyelmet a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége és a Lindab Kft.

A kivitelezések szakmai támogatásának erősítésében egyre nagyobb szerepet játszanak a gyártók és a társasházi szövetségek közötti együttműködések.

A társasházak rendszeresen végeztetnek érték-, állag- és balesetmegelőző felújításokat, ám a kivitelezések szakmai felügyelete nem biztosított, ami komoly problémákhoz is vezethet – hívja fel a figyelmet a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ), a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) és a Lindab Kft.

- Az állam 1992-ben közel 900 ezer lakást privatizált. A ma meglévő 30-60 ezer társasház többsége is ekkor alakult – sajnos megfelelő szakmai útmutató és épületdiagnosztika nélkül. Az állagmegóvásra sem akkor, sem azóta nem készültek fel a tulajdonosok – emeli ki Farkas Tamás, a LOSZ elnöke.

Hasonlóan fogalmaz Langer Ivánné az MTOSZSZ elnöke is a probléma kapcsán, mondván: a nagyobb társasházkezelői cégeknél általában van műszaki szakember, de az egy-egy ház képviseletét ellátó közös képviselők sok esetben nem rendelkeznek megfelelő műszaki ismeretekkel. Egy adott problémát felismernek, de hogy a kihívott szerelő végül milyen alapanyagból, milyen színvonalon látja el a feladatát, és hogy az okot, vagy csak a tünetet szüntette-e meg, azt sajnos már nem minden esetben tudják megítélni.

A Lindab Kft. kezdeményezésére létrejött együttműködés eredményeként most szorosabb kapcsolat alakulhat ki az önkormányzatok, a társasházkezelők és a gyártók között. A résztvevők célja, hogy szemléletváltást érjenek el a társasházi felújítások műszaki, épületbiztonsági támogatásának terén.

- Mindennapi munkáink során számos esetben szembesültünk azzal, hogy a tulajdonosoknak, közös képviselőknek nincsenek pontos műszaki információik arról az épületről, melyben laknak. Baj esetén sem végeznek problémafeltárást, pedig tetőbeázáskor sem mindegy hogy csak egy csomópont a hibás és elég lenne két tetőcserepet kicserélni, vagy az egész tetőszerkezettel baj van - emelte ki Kotormán István a Lindab Kft. oktatási és fejlesztési vezetője.

A nagyobb problémák, esetleges balesetek megelőzése érdekében a cég kezdeményezte a korábbiaknál szorosabb együttműködést a szakmai szövetségekkel és építőipari termékeket gyártó partnereikkel. A Lindab szakmai támogatást nyújt a felújítást tervező társasházak és önkormányzatok részére azzal, hogy műszaki szakemberei, partnerei a helyszínen megvizsgálják és felmérik a felújításra váró épület tetőszerkezetét, illetve az adott épületrészt, valamint segítséget nyújtanak a kivitelezés megtervezésében és javaslatot adnak a probléma megoldására, melyhez költségkalkulációt is végeznek.

Az együttműködés célja, hogy a felújítások műszaki előkészítése, illetve a kivitelezések szakmai minősége jobb legyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.