Sokat segít, mégsem kapós az árfolyamgát

Összességében több milliárd forintot spóroltak tavaly az árfolyamgáthoz csatlakozó devizahitelesek. Ennek ellenére a program nem hozza a várt eredményeket, év végéig az arra jogosultak negyede élt csak a lehetőséggel.

Az előzetesen várt 70-90 százalékos részvételi aránynál lényegesen kevesebb devizahiteles csatlakozott tavaly a havi törlesztőrészletet kiszámításához használt árfolyamot svájci frankban jegyzett kölcsönnél 180, az euróalapúnál 250, míg japán jenben nyilvántartott hiteleknél 2,5 forinton rögzítő árfolyamgáthoz. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) pénteken publikált adatai szerint decemberben 14,5 ezer új szerződést kötöttek a hitelintézetek ügyfeleikkel, ezzel az év végére 120 ezerre nőtt a konstrukcióhoz csatlakozók száma.

Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre a PSZÁF adatai szerint 456 ezer fő, így az érintettek eddig alig több, mint negyede élt az eredeti határidőig az árfolyamgáttal. Akik beléptek a rendszerbe, az átlagnál valamivel nagyobb összegű hitelt törlesztenek. A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya ugyanis december végén 948 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány 30 százaléka.

Az említett 120 ezer ügyfélből december végéig 102 ezren fizettek már a rögzített árfolyam alapján, az ő esetükben nyitották már meg azt a gyűjtőszámlát, amelyen a tényleges és a rögzített árfolyam különbözete kerül. Az árfolyamgátba belépett adósok többségének svájci frank alapú hitele van, a 102 ezer szerződésből 95 ezer mögött ilyen hitel van, az euró jelzálogkölcsönösök közül nem egészen 4,5 ezer, míg a japán jen hitelesek közül kevesebb mint háromezer kérte ezt a fajta könnyítést.

Az árfolyamgát lényege, hogy legalább három évig, de legfeljebb 2017 közepéig rögzített árfolyamon törlesztenek az adósok. A rögzített és a tényleges árfolyam különbözete egy gyűjtőszámlára kerül, de csak a hitel tőke része, melyet az árfolyamgát lejárta után, a hitellel együtt kell majd visszafizetni, a kamatot a bank és az állam átvállalja. A PSZÁF adatai szerint a konstrukcióban részt vevő gyűjtőszámla-hitelesek tavaly összesen 4,6 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek. Becslések szerint egy átlagos devizahitel esetében az ügyfél – legalábbis a jelenlegi árfolyamok alapján számolva – összesen nagyjából félmillió forintot spórolhat az árfolyamgáttal, ennyivel kevesebbet kell megfizetnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.