Sok a kontár pénztárgépszerelő

Szigorítaná a szervizengedélyhez jutás feltételeit a Magyar Pénztárgép Szövetség (MPSZ). Novák Zoltán, a szövetség elnöke szerint jelenleg gyakorlatilag bárki megkapja a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a szervizengedélyt, ehhez nem kell semmiféle szakmai tudásmeglétét igazolniuk.

Így viszont ma is gyakran előfordul, hogy akadnak javítók, akik nem a NAV előírásai szerint nyúlnak a géphez, majd amikor bajt okoznak, akkor eltűnnek és nem is lehet őket már megtalálni. Novák Zoltán szerint a megoldás az lehet, hogy ha a pénztárgépekben lévő adóügyi ellenőrző egység (AEE) gyártója tanúsítja az adott műszerész szakértelmét, illetve ahol lehet, hogy rá kellene szorítani a szervizeseket arra, hogy megyeszékhelyenként legalább egy felkereshető szervizhelyiséggel és alkalmazottal rendelkezzenek.

A szövetség szerint ugyanakkor szükséges lenne lazítani is a szabályokon: lehetőséget kellene adni a szervizeknek, hogy az AEE-gyártó minőségtanúsítványa birtokában az adóügyi egységet is javíthassák. Jelenleg ugyanis az AEE meghibásodása esetén a pénztárgépet csak a gyártó szervizelheti, ami meglehetősen körülményessé teszi az eljárást a kereskedők számára.

Ha lehet, még ennél is problémásabb, hogy a jelenlegi jogszabályok nem engedik meg a pénztárgépek legdrágább alkatrészének, az AEE-nek az átruházhatóságát. Így, ha egy kereskedő lehúzza a rólót, úgy gyakorlatilag ezzel ki is dobhatja a pénztárgépét, függetlenül attól, hogy a pénztárgép amúgy teljesen működőképes. Érdeklődésünkre a szövetségnél úgy becsülték: a meghibásodások csak a termékek kisebb részét érintik, így az eddig kiadott, nagyjából 160 ezer gép fél százalékát kellett szervizbe vinni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.