Seszták utolsó trükkje?

Egymázsányi trafikpályázati dokumentumot – 16 ezer oldalnyi értékelési jegyzőkönyvet, illetve 1600 települési értékelési lapot – adott át tegnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Demokratikus Koalíciónak (DK).
Varju Lászlónak 1600 dokumentumot külön-külön kellett átvennie
Varju Lászlónak 1600 dokumentumot külön-külön kellett átvennie
Teknős Miklós

Az ügy előzménye, hogy a DK korábban jogerősen pert nyert az immáron Seszták Miklós vezette minisztériummal szemben, így bírósági ítélet kötelezte a tárcát, hogy a pályázók személyes adatainak kitakarásával adja át az igényelt értékelési jegyzőkönyveket és az értékelési lapokat a párt képviselőinek.

Azonban az NFM-től a DK úgy kapta meg az iratokat, hogy abban benne maradtak a vesztes pályázók nevei is. A DK szerint ez nem közérdekű adat, így csak úgy hozhatja nyilvánosságra a dokumentumokat (ahogy ígérte), ha kitakarja a vesztes pályázók nevét. Az NFM lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint ők nem trükköztek: szerintük a vesztesek neve is közérdekű. Varju László, a DK képviselője azt mondta: a hét végén három kollégájával együtt próbálja meg rendszerezni a hatalmas adathalmazt, illetve megoldani azt, hogy minden érdeklődő minél előbb hozzáférhessen a közérdekű anyagokhoz, egyelőre azonban valahogy kutathatóvá kell tenniük a minisztériumtól megkapott papírhalmazt.

Mint arról beszámoltunk, a bírósági ítélet nem határozta meg, hogy milyen formában adja át az NFM a kért adatokat. A DK képviselője korábban egy számítógépes adathordozót vitt magával a tárca képviselőivel való tárgyalásra, fölöslegesen, mivel a minisztérium álláspontja szerint a pályázati anyagokat csak papíron tudják átadni. A bírósági ítélet ugyanis meghagyta, hogy a közérdekű iratokban a személyes adatokat ki kell takarni, ami az NFM szerint csak manuá lisan, fénymásoló igénybevételével volt megoldható.

A munka szerintük időigényes és költséges: így részint a bírósághoz fordultak, hogy az adjon halasztást a tárcának a teljesítésre, másfelől a DK-val közölték, hogy 25 millió forintba fog kerülni a kért adatok kiadása. A hét elején a tárca hátraarcot csinált, és közölte, hogy térítési díj megfi zettetése nélkül kiadják a DK-nak az időközben elkészült fénymásolatokat, ám azt nem indokolták meg, hogy miért döntöttek így. Mint ahogy azt sem, hogy a gondos fénymásolás ellenére miért maradtak benn az iratokban a vesztes pályázók nevei. Annyi azonban bizonyos: így gyorsan rendszerezhető digitális adatok helyett hosszú pepecselést igénylő irathalmot kapott a DK, amelyet ebben a formájában egyelőre nem hozhat nyilvánosságra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.