Sertéspiac: megtorpedózták a fordított áfát

Bizonytalanságot okoz a kormány sertéspiac-fehérítési akciójában, hogy a fő eszköznek számító fordított áfa rendszer mégsem indulhat április elsején. Nem sikerült elfogadtatni az EU-val.

Az uniós illetékesek váratlan döntése, hogy nem vezetheti be Magyarország a fordított áfát - sok a bizonytalanság, egyelőre annyi biztos, hogy milliárdos kárt okoztak a sertéstartóknak. 

A fordított áfa bevezetésével (azzal, hogy a sertéshús árára csak az utolsó pillanatban, a fogyasztónál rakodik az áfa) ágazati szakértők szerint sok tízmilliárdos csaláshullámot lehetett volna apasztani, illetve a legálisan tevékenykedő vállalkozások piacra jutási esélyeit lehetett volna javítani. A rendszer hozzájárulhatott volna ahhoz is, hogy a jelenlegi alig hárommilliós sertéslétszám jelentősen emelkedjen, és ezzel munkát és jövedelmet biztosítsanak a vidéken élők számára.

A feldolgozók szempontjából ma ugyanis – amikor a piacra kerülhet az áfát nem „fizető”, olcsóbb hús is – egyszerűbb nettó áron importálni az alapanyagot, mint itthon vásárolni.

A 27 százalékos áfa kulcs elkerülése túlságosan nagy vonzerő a csalók számára. Az általánosnak mondott gyakorlat szerint az ellopott adó fele a feketézőé, a maradékon osztozik az ügyletben részt vevő termelő, feldolgozó, kereskedő és a fogyasztó is.

A korábbi tervek szerint a tavaly júliusban bevezetett gabonagazdasági fordított áfa rendszert, idén április elsejétől terjesztették volna ki a sertés- és takarmány ágazatra. Erről azonban az utolsó pillanatban le kell mondani. Az intézkedés bevezetéséhez szükséges felhatalmazást ugyanis Magyarország nem kapta meg. Az Európai Bizottság március 19-én elutasította hazánk erre vonatkozó kérelmét, egyebek között utalva a csalás átterelődésének veszélyére. Dióssi Csaba szombaton ezért a tervezett új áfarendszer visszavonását indítványozta - az Országgyűlés kedden már szavazhat is a változtatásról. 

A brüsszeli vélekedés váratlanul érhette a kormányt. Egy múlt heti állattenyésztői fórumon, Feldman Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára még a jelenlegi állomány megduplázását ígérő sertésprogram fontos lépésének nevezte, hogy április 1-jén bevezetik a sertéságazatban – és a takarmányok esetében is – a fordított áfát. Ettől az 50 százalékosra becsült feketegazdaság visszaszorítását várta az agrárkormányzat, továbbá úgy vélte: 10-15 milliárdos többletbevétellel is segítik majd a költségvetést.

A sertéstartókat nem érte váratlanul a visszakozás – mondta Sákán Antal a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke. Emlékezetett: tavaly, a fordított áfa kiterjesztésének vitája idején ők már javasolták, hogy a jogszabályt még elfogadása előtt teszteljék az uniónál. De nem így történt. Szerinte ismert uniós irányelv, hogy a végfogyasztásra szánt termékeknél nem lehet a fordított áfázást alkalmazni. A félsertés pedig a sertéscomb helyettesítő termékének számít, és egyértelmű vásárlója a végfogyasztó, így az unió értelmezése szerint egyazon áfát kell erre is megállapítani. Ennek megfelelően a kormány „borítékolhatta” az elutasítást. Hibának mondta azt is, hogy szezon közben és nem év végén történt (volna)a váltás. 

Szerinte a kormány a magyar parlament és kormány máris milliárdos károkat okozott az állattartóknak. A vágóhidak ugyanis már márciusban elkezdtek készülni az áfa nélküli árakra, emiatt viszont csökkentették a most felvásárolt mennyiséget – senki nem szeretett volna jelentősebb árukészlettel fordulni április elsején. Sákán Antal becslése szerint már 6-8 hete, heti 15 ezerrel kevesebb állatot vesznek át a feldolgozók. Ezzel túlkínálatot, áresést idéznek elő. Így történhetett, hogy kilónként 410 forintról 370-re zuhantak az árak az elmúlt néhány hét alatt. 

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke és Menczel Lászlóné a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára egyetértenek abban, ha a fordított áfa intézménye nem vezethető be, akkor csak az áfa radikális csökkentésével lehet korrekt piaci viszonyokat kialakítani. Csak így lehet ugyanis elérni, hogy az Európában példátlanul magas élelmiszer-áfa ellenére a feldolgozók ne menjenek tönkre, közben az állattartók is megtalálják számításukat és fogyasztó asztalára jó minőségű magyar sertés jusson.

Úgy tudjuk: a szerdai kormányülésen tárgyalnak az ügyről. Az élelmiszerek áfájának általános csökkentését korábban több szakmai szervezet javasolta, és a vidékfejlesztési tárca feladata volt, hogy készítsen hatástanulmányt az ügyben. A javaslat a korábbi információk szerint több variációval számol, ám kérdés, hogy a költségvetés jelen helyzetében lesz-e mód a bevételcsökkenéssel járó adómérséklés bevezetésére.

Sertésfeldolgozás  nagyüzemben. Borítják az áfabevételi tervet?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.