Semmi sem épül, csak stadion

Évek óta nem látott gyenge adatot tett közzé tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a magyar gazdaságról – ráadásul annak is az egyik legérzékenyebb pontjáról. A nemzetgazdasági beruházások szintje ugyanis a második negyedévben húsz százalékkal maradt el az elmúlt év azonos időszakában regisztrálttól.

A pocséknak nyugodtan nevezhető adatot – az előző negyedévhez hasonlóan – az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések lezárulta okozta. Ez legnagyobb mértékben a költségvetési szervek beruházásait érintette – olvasható a KSH elemzésében.

Az első két negyedévet együtt vizsgálva nem sokkal rózsásabb a kép, hiszen a január és március közötti időszakban a beruházási teljesítmény a mostanihoz hasonló mértékben, 17 százalékkal esett vissza az elmúlt évivel összevetve. A részadatokat vizsgálva az akár még örömtelinek is mondható, hogy a gép és berendezés kategóriában a beruházások csak stagnáltak.

Az viszont már elkeserítő, hogy az építési beruházások csaknem negyven százalékkal zuhantak. Hogy ne legyenek illúzióink a többi szektort illetően, maga a KSH is megjegyzi: a nemzetgazdasági ágak többségében csökkent a beruházási aktivitás, a legnagyobb mértékben – 71 százalékkal – a vízellátás, szennyvízgyűjtés, hulladékgazdálkodás területén. Nem sokkal vigasztalóbb az, hogy a szállítás, raktározás beruházásainak volumene – elsősorban szintén az uniós forrásból finanszírozott útépítések és útfelújítások befejeződése miatt – 65 százalékkal zsugorodott.

Van azonban egy terület, ami dacol a nehézségekkel: a művészet, szórakozás és szabadidő szektorában ugyanis 30 százalékos a növekedés. Ez azonban csak addig meglepő, amíg az ember eszébe nem jut, hogy ezen a soron tartják nyilván a többi között a kormány számára oly kedves stadionfejlesztéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.