Segítettek Orbánéknak jó döntést hozni

A miniszterelnök akar pénzt az internetes szolgáltatások után – vélik iparági forrásaink. Információink szerint a miniszterelnök döntését segítette, hogy az egyik mobilcég európai csúcsvezetője Budapestre utazott, hogy Lázár Jánossal tárgyaljon.

Lapunk iparági forrásai még óvatosabban fogalmaztak Orbán Viktor bejelentését követően az internetadó tervének visszavonásáról, mint eddig. Mint mondják, Orbán Viktor az egyetlen lehetséges, felelős döntést hozta, ám szavaiból kitűnik: nem tettek le arról, hogy pénzt szednek az internetes szolgáltatások után, éppen csak nyitva hagyták a kérdést, hogy pontosan mennyit és mely cégektől szednék be azt. Ez egyfelől baljós, másrészt azért pozitív is, hiszen az következik belőle, hogy a kormány belátta: a telekom cégeken kívül mások is keresnek pénzt az interneten. Az, hogy az első negyedévben lesz nemzeti konzultáció, azt jelenti, hogy a költségvetés nem szorul rá erre a pénzre.  

A Népszabadság információi szerint – s erről említést tett Orbán Viktor is – az egyik nagy európai távközlési vállalat felsővezetője csütörtökön Budapestre utazott, hogy személyesen tárgyaljon Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Úgy a cégvezető, világossá tette: épp eléggé hozzájárultak eddig is az ország pénzügyi stabilitásához, az újabb elvonásoknak már igen káros következményei lesznek.

– Noha az interneten keletkező extraprofittal kapcsolatos kijelentés önmagában nevetséges, ne zárjuk ki, hogy a miniszterelnök azt akarta jelezni, hogy tudja: vannak olyan cégek, akik sokat keresnek az internetes szolgáltatásaikkal és alig adóznak egész Európában. Ha ezt az igazságtalanságot szeretnék helyre tenni, akkor az támogatandó, bár ez ügyben egységes európai szabályozás szükséges, mert uniós probléma – mondja az egyik szakértőnk.

– Hibás a miniszterelnök logikája, miszerint a tervezett adó a távközlési adó kiterjesztése lett volna, csak a lakosság látta bele az internetadót. Lehet, hogy a kormány szándéka pozitív volt, de az előterjesztés amatőr. Egyértelműen az internetforgalom megadóztatása szerepel a törvényjavaslat szövegében, amit várhatóan vissza fognak vonni egy módosító indítvánnyal – világít rá egy internet-szolgáltatónál dolgozó forrásunk.

Úgy tudjuk egyébként, hogy az iparági szabályozásban jártas emberek jelezték a kormány munkatársainak: csak a javaslat visszavonása elfogadható, de készek segíteni abban, hogy a kormány „arcvesztés” nélkül tudjon kihátrálni ebből a kártékony javaslatból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.