Segítenek, hogy a jó ötlet sikeres vállalkozás legyen

Az üzleti életre és a technológiai versenyekre szabott tudással sokak ötlete lehet a következő a magyar sikerek sorában! Mikulásig lehet jelentkezni az egyik legjobb magyar startup-képzőre!


Januárban újra indul a Microsoft Imagine Cup Academy, amely immár harmadik éve gyakorlati, a mindennapi munka során nélkülözhetetlen ismeretekkel segíti azokat a magyar fiatalokat, akik egy jó ötletet szeretnének megvalósítani a digitális világban. A program céltudatos felkészítő a világ egyik legnevesebb technológiai versenye, a Microsoft Imagine Cup helyi fordulójára. Hatékonyságára bizonyíték, hogy a magyarországi győztesek mindkét évben díjazottként tértek haza a nemzetközi döntőből. Akinek van egy jó ötlete és szeretné azt megvalósítani, december hatodikáig jelentkezhet.

A mozgásra és az egészséges életmódra ösztönző alkalmazás, a Tep igazi sztár lett két éve az Imagine Cup globális döntőjében. Az innováció kategória második díját és az AppCampus különdíját hozták el Seattle-ből, valamint az ezzel együtt járó tízezer dollárt és húszezer eurót. A szegedi főiskolás csapat azóta is hangsúlyozza, hogy a Microsoft Imagine Cup mennyi mindennel – többek között üzleti szemlélettel, technológiai támogatással, gyakorlattal, prezentációs felkészítéssel – járult hozzá ahhoz, hogy igazán sikeresek legyenek. A pénz ehhez képest „csak" másodlagos.

„A hat hónap kemény munka, a felkészítő programok, a döntőben szerzett kapcsolatok és erős sajtóvisszhang nélkül nem jutottunk volna el a célunkig" – mondta a TEP vezére, Boros Ákos. A szegedi csapat a Triaction Tribe befektetésének segítségével folytatja a munkát, írt már róluk elismerően a Cnet és a TechCrunch is. Sikereik nyomán megszámlálhatatlan helyre hívják a csapat tagjait előadni.

A 2015-ös győztes, a Mistory fejlesztésére felfigyeltek a kereskedelmi és a turisztikai cégek is. A fiatalok már az első fizető ügyféllel dolgoznak együtt, pedig még egy év sem telt el azóta, hogy elvégezték a Microsoft Imagine Cup Academy kurzusait és diadalmaskodtak a helyi döntőben. Mindez persze nem csoda, hiszen eredeti ötlettel varázsolják új élménnyé a városnézést.

A Microsoft Imagine Cup helyi fordulója és az azt előkészítő Microsoft Imagine Cup Academy során a valós életben használható tudtást nyújtanak a legjobb csapatoknak. A legfantáziadúsabb és leghasznosabb, valamint az üzleti életben el is adható ötleteket profi technológiai és üzleti szakemberek segítségével valósíthatják meg a nyertesek. A verseny végig követi egy projekt teljes életét az ötlet megszületésétől a részletek kidolgozásán át a megvalósításig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.