Rejtélyes magánhonlapon kérhető állami hűtőtámogatás

Kutatásaink szerint mától egy kényszertörölt és felszámolt cégekben részes, a kórházinformatikától a csomagolástechnikáig sok mindennel foglalkozó vállalkozó internetoldalán indult el újra az állami lakossági energiatámogatási pályáztatás.

A korábbi lefagyott energiatámogatási pályázatatás után a ma 0 órás újabb kezdési időpontot követően - néhány próbálkozással - sikerült fellépnünk az állami hűtőcsere-támogatás pályázati honlapjára. Most, az újraindított pályáztatási sorozatban elsőként a kedvezményes hűtővásárlásra vágyó nyugat-dunántúli nagycsaládosok és nyugdíjasok online bejelentkezését várják.

Az eddigi pályázati honlapról egy - esztétikailag talán ismét kevéssé kimunkált, ám kétségkívül szembeszökő - üzenet egy másik, eddig nem ismert oldalra irányítja a jelentkezni vágyókat. Itt az állami ügyintézéseinkre regisztrált nevünk és jelszavunk beadásával - úgy láttuk - valóban feladható a pályázat.

Eddig a pályázattal kapcsolatos tájékoztatókat közzétették a lebonyolító állami ÉMI Nonprofit Kft. és a kormany.hu üzemeltette honlapokon, de emellett mindhárom pályázat számára három különálló internetoldalt is indítottak, mondván, pályázatot beadni csak ezeken keresztül lehetséges. (Az első, a közép-magyarországiak számára megnyíló hűtőgépcserés pályázat másfél napig élt, aminek során mintegy hétszáz jelentkezést fogadtak be. Ezek támogatásigénye a térségre szabott keret mintegy tíz százalékát tette ki.)

A mostani link egy látszólag változatlanul állami, ám valójában már magántulajdonú honlapra irányítja az érdeklődőket, akik ott már csak állami regisztrációs adataik megadásával adhatnak fel pályázatot. Ennek fő címe az - önmagában vagy www-előtaggal tapasztalataink szerint nem működő - nfsk.hu. Az Internet Szolgáltatók Tanácsa adatbázisa szerint a domaint november 3-án - vagyis az előző rendszer lefagyását követően - a Simia Alba Kft. jegyezte be. Ilyen nevű cégből ugyan kettő is létezik, de mögöttük egyaránt Varga Zoltán áll. Az egyik kft. - amúgy fejlesztés alatt álló - honlapja szerint egészségügyi informatikai rendszerek kutatásával, fejlesztésével és létrehozásával foglalkozik.

A 37 éves Varga Zoltán közvetlenül 11 társaságban szerepel vagy vállalt korábban részt. Ezek közé tartozik a 2008-2009-ben résztulajdonában lévő, 2010 óta Lesencetomaj, külterületre kiköltöztetett, idén kényszertörölt Energiarendszer Kft., a 2010 és 2012 között általa vezetett, nem bejegyzett résztulajdonában lévő, ez év májusa óta szintén kényszertörlés alatt álló Air Energy Kft., vagy a felszámolás alatt álló, az eljárásig általa irányított, családi tulajdonában lévő Computer Aided Robot Design Kft. 2004-2006 között egy épületgépészeti céget irányított, tavaly pedig néhány hónapig többséget birtokolt a honlapja szerint légi és tengeri szállítmányozást is vállaló, mégis igen gyéren hivatkozott Adam Transport Services Kft.-ben. Jelenleg birtokolja például a Varga Zoltán Consulting Kft.-ként indult, ám tavaly óta BigPack Csomagolástechnikai Kft.-nek hívott céget is. Ez résztulajdonos abban a Tárnokmester Mezőgazdasági Kft.-ként bejegyzett, ám mára Smart Town Cardra átkeresztelt kft.-ben, amely Óbuda Kártya néven közös céget üzemeltet a Fidesz-irányítású óbudai önkormányzattal. Varga Zoltán a Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft.-t birtokló, általa vezetett Saunik Kft.-t nemrég vásárolta meg a Nagygyörgy Tibor nagyvállalkozóhoz köthető Biggeorge's NV Equity-1 Kockázati Tőkealaptól. A Fidesz-honlapokon fellelt 2012-es tudósítás szerint a Saunik képviseletében "a legújabb japán technológiával készül" röntgengép működését mutatta be egy óbudai kórházban az alpolgármesternek.

Hogy egy ilyen rendkívül sokszínű egyéniség miként került a két hete állítólag belső kommunikációs hibák miatt összeomlott állami energiatámogatási rendszerek közelébe, egyelőre rejtély: az ÉMI vagy az illetékes nemzeti fejlesztési tárca korábbi tájékoztatásai nem utaltak arra, hogy a lebonyolításba ilyen mélységig magánvállalkozókat vonnának be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.