Saját lábra állhat a hazai lóversenyfogadás

A francia PMC nyerte az új, országos lóversenyfogadási rendszer szállítására kiírt közbeszerzési eljárást. A beruházás 650 millió forintba kerül, amely révén 2015-re önfenntartóvá válhat a hazai lóversenyeztetés.

A francia Carrus csoport cége, a francia lóversenyfogadás technikai hátterét is biztosító PMC szállítja a hazai lóversenyfogadás új rendszerét. A 650 millió forintba kerülő rendszeren jövő év elejétől fut majd a fogadás.

A tervek szerint országosan, első körben 440 terminált helyeznének el az országban, amelyből 40 a pályán, azaz a Kincsem Parkban lenne. Haál Gábor, a Magyar Lóversenyfogadást-Szervező (MLFSZ) Kft. ügyvezető igazgatója a Népszabadságnak elmondta, hogy a tavaly december végén, a rendszer szállítására kiírt közbeszerzési pályázat dokumentumait összesen 7 cég „kérte el”, ebből ténylegesen ketten jelentkeztek a tenderre, ám egy visszalépés után a francia PMC maradt versenyben.

A rendszer 650 millió forintos költségét, amely magába foglal egy új szervert is a MLFSZ fizeti. A vállalatnak erre abból az egymilliárd forintos tőkeemelésből van pénze, amelyet tavaly decemberben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hajtott végre a társaságnál. Haál Gábor megjegyezte, a tőkeemelést már kifejezetten ebből a célból tette meg az MFB, ezt ebből a forrásból kellett kigazdálkodni.

Az országos hálózat kiépítéséről már folynak a tárgyalások partnerekkel, cégek és magánszemélyek, azaz kiskocsmák tulajdonosai is vannak az érdeklődők között. E szerint, széles körben, akár kisebb kocsmákban is megjelenhetnek az új lóversenyfogadási terminálok.

Amennyiben a rendszer kiépítése a tervek szerint halad, s a forgalom is kedvezően alakul, akkor 2015-re a hazai lóversenyeztetés és lóversenyfogadás önfenntartóvá válhat, s nem lesz szükség az állami forrásokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.