galéria megtekintése

Négymilliárd forintos gigabírságot kapott a Bankszövetség kartellezésért

3 komment


Batka Zoltán
NOL

Rogán Antal 2011-ben még a végtörlesztés akadályozásáért jelentette fel a bankokat, amiért végül a bankok 9,4 milliárdos óriásbírságot kaptak. Az ügy vizsgálata közben a GVH kartellezésre talált bizonyítékot. Ez újabb 4 milliárdos bírságot hozott a bankoknak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 4 milliárd forintos bírságot rótt ki információs kartellezésért a Magyar Bankszövetség (Bankszövetség), további 15 millió forintot  a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt.-re. .

A GVH szerint  a Bankszövetség a Bankárképző közreműködésével 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a „BankAdat" adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással.

 A GVH szerint ilyen stratégiai adatok voltak például a mennyiségekre, költségekre, keresletre, nyereségességre vonatkozó adatok, amelyek biztosították, hogy a pénzintézetek naprakész információval rendelkezzenek a piacról, a piaci folyamatokról, versenytársaik teljesítményéről, üzletpolitikájáról, illetve stratégiájáról.

Az elérhető információkat az érintett pénzintézetek elsősorban az üzleti tervezésnél, a stratégiaalkotásnál és a termékfejlesztésnél használták fel

A GVH a bírság meghatározásakor a Bankszövetség esetében az adatot szolgáltató tagoknak 2001-től az adatszolgáltatásuk idején keletkezett érintett piaci forgalmának a lakossági és vállalati szegmenshez sorolt kamat, díj és jutalékbevételei összegéből indult ki.

 

Súlyosbító körülmény volt, hogy a Bankszövetség mögött álló bankok összesen a magyar  piac több, mint 80 százalékát lefedték, míg enyhítő körülménynek vette, hogy a cégek időközben felhagytak a BankAdat működtetésével.

Politikai megrendelésre indult kartellügy

2011-ben Rogán Antal Fidesz frakcióvezető sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szerinte a bankok egymás között kartellezve akadályozzák a végtörlesztés végrehajtását. Az ügyben 2013 novemberében a GVH összesen 9,4 milliárd forint bírságot szabott ki, ebből legtöbbet 4 milliárdot az OTP-nek kellett fizetnie.

A GVH a 2011-es kartellügyben tartott házkutatáskor találta meg a BankAdat rendszert és 2012 -ben indított eljárást az ügyben.

A GVH határozatában másodlagos felelősként említette a Bankszövetség mögött álló bankokat, így amennyiben a Bankszövetségől nem tudják behajtani a bírságot, úgy a bankoknak kell azt állniuk. A bankszövetség részletfizetési lehetőséget kért a GVH-tól, mondván: a tagdíjak nem fedezik a bírság milliárdos összegét.

Mint a GVH-nál megtudtuk, a Bankszövetségnek engedélyezték a részletfizetést, így a szövetség a versenyhivatali határozat k ézhezvételétől számított 30 napon belül 200 millió forintot kell befizetnie, majd az elkövetkező 19 hónapban havonta 200 millió forintot kell befizetnie a GVH bírságszámlájára.

A GVH az ügyben indított eljárását az MFB-vel, az Eximbankkal, a Mohácsi Takarékbankkal a Kinizsi Bankkal és a KELER-rel szemben megszüntette. 

 Mint a GVH-nál megtudtuk, a Mohácsi Takarékbank és a Kinizsi Bank esetében úgy látták, hogy a pénzintézetek nem adtak információt a BankAdat rendszerébe, így esetükben a kartellezés nem valósult meg. 

A KELER, az Eximbank és az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) esetében viszont a GVH azért szüntette meg az eljárást, mivel úgy ltta, hogy a három, állami tulajdonú pénzintézet más jogi megítélés alá esett, nem volt a Bankszövetségben részt vett lakossági bankok versenytársa. 

Nem nyugszanak bele

Jogilag és szakmailag értelmezhetetlennek tartja a Bankszövetség a GVH döntését, amely hibás feltételezéseken és következtetéseken alapul, és figyelmen kívül hagyja a piaci verseny működését. A Bankszövetség válaszát itt olvashatják >>>

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.