Rogán Antal elismerte, hogy feltaláló, és támad

Rogán Antal büszkén vállalja, hogy számos egyéb elfoglaltsága mellett részt vehetett egy elektronikus aláírási szabadalom kifejlesztésében is. Ehhez képest viszont lapunkat, akik az ügyet feltárták, inkább alaptalanul pocskondiázza.

„Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt három évben olyan elektronikus aláírással kapcsolatos eljárás kifejlesztésében és szabadalmi bejegyzésében vehettem részt, amely értéket teremt” – kezdődik Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter mai cikkünkre írt reakciója. Mint beszámoltunk róla, Rogán Antal tavaly a Fidesz által évek óta látványosan segített Hunguard résztulajdonosaival közösen egy elektronikus aláírási szabadalmat nyújtott be feltalálóként.

„Az általunk szabadalmaztatott elektronikus aláíráson alapuló eljárást alkalmazza ügyfélpontjain az ország legnagyobb távközlési szolgáltatója, ügyeik intézésekor százezernyi magyar polgár használja az általunk kifejlesztett elektronikus aláírást” - teszi hozzá.

„A szabadalomnak semmi köze a Hunguard Kft.-hez, annak piaci hasznosítását egy másik gazdasági társaság végzi” - rögzíti. (Ez abból a szempontból téves, hogy a szabadalmat jegyző két társa a Hunguard Kft. résztulajdonosa. Egyikük, Csík Balázs tavaly a Hunguard többségi tulajdonosa volt. Ha így vesszük tehát, Rogán Antal valótlant állít. A Hunguardot egyebekben nem kötöttük a találmányhoz.)

„Állami megbízást az elmúlt években nem kaptunk, állami pályázaton nem indultunk” - írja, önmagát már-már egy informatikai fejlesztőcsapat tagjaként feltüntetve.

Közli: „A szabadalom idei bejegyzését követően természetesen azt soron következő vagyonbevallásomban szerepeltetni fogom, erre mindezidáig nem volt kötelezettségem, hiszen a szabadalom jogerős bejegyzésre csak az idei évben került." (Információink ennek ellentmondani látszanak. A szabadalmi kérelmet Rogán és feltalálótársai tavaly nyújtották be. Az viszont jelenleg is csak ideiglenes védelem alatt áll, információink szerint végleges bejegyzésére még nem került sor. Ez alapján tehát Rogánnak a felfedezését, avagy az ezért kapott jövedelmet idei vagyonbevallásában szerepeltetnie kellett volna.) Hozzáteszi: a szabadalmi jogból mindezidáig bevétele nem származott, az eljárás piaci bevezetésével kapcsolatos költségek eddig a bevételeket felemésztették, így a védjegy tulajdonosok részére jogdíjfolyósítás nem történt.

„Sem a Hunguard Kft.-ben, sem más gazdasági társaságban tulajdonrészem nincs. Természetesen offshore cégem sincs. Aki ennek ellenkezőjét állítja, azt beperelem.” (Ez a kitétel sem teljesen érthető, hisz lapunk nem állította ennek ellenkezőjét.)

A Népszabadság cikkében foglaltakkal szemben a Hunguard Kft.-t senkinek sem kellett helyzetbe hozni, mivel huszonöt éve elismert auditor cég, a piac egyik legnagyobb szereplője - fogalmaz. (Ennek megítélése meglehetősen szubjektív, Rogán Antalon kívül számos piaci szereplő és szakértő másként látja.)

„Az sem igaz, hogy a Hunguard egyedül végezhette a közműcégek auditálását, hiszen például a vízi közműszolgáltatóknál és máshol is az auditori megbízást egy másik cég nyerte el.” (Nem állítottuk, hogy a Hunguard egyedül végezhette a tevékenységet. A piac szerint a Hunguard gyakorlatilag egyedül bizonyult alkalmasnak a tevékenység végzésére, a számos, a Fidesz által előírt feltételnek ugyanis gyakorta csak a Hunguard felelt meg, a piaci szereplők pedig zömében e céghez fordultak. Lapunknak egyetlen egy víziközmű-szolgáltatóról van tudomása, amely tavaly év elején nem a Hunguardnak adott egy, akkor még bizonytalannak látszó megbízást.)

„A Népszabadság tehát egy hazugságokon alapuló lejárató kampányt folytat, a cikkekben szereplő alapvető állítások sem felelnek meg a valóságnak.” (Ezt a szokásos rogáni fordulatot természetesen visszautasítjuk. Kérdéseinkkel múlt péntek óta keressük a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert. Kétszer egyáltalán nem válaszoltak, tegnap pedig az ügy érdemét nem érintő válaszokat küldtek.)

Az ügy valószínűleg folytatódik. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.