Rezsicsökkentés: Milliárdos nyereség a nonprofit Főgáznál

Tavaly az első fél évben 1,2 milliárdos nyereséget ért el az állami Főgáz – tudta meg a Népszabadság. A „nonprofitnak" mondott állami közmű központi vállalkozása az év egészére nézve is milliárdos nyereséget ért el – erősítették meg forrásaink Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség állami közműért is felelős államtitkára nemrég az ATV-nek tett nyilatkozatát.

Mindemellett további ötmilliárd forint jutott felújításokra is – hangsúlyozzák. Megjegyzendő: tavaly a Főgáz saját költségvetéséből vásárolta meg a francia GDF Suez észak-dunántúli és dél-alföldi lakossági gázfogyasztókat ellátó társaságát is. Lapunk információi szerint a korábbi hírekben szereplő tízmilliárdos összegnél kevesebbet, ötmilliárdot fizettek az ügyfélszolgálati rendszereket tartalmazó társaságért. A százmilliárdos értékű hálózat viszont maradt francia kézben.

Szükség esetén van miből vágni
Szükség esetén van miből vágni
Teknős Miklós

Első látásra fura, hogy a nonprofitnak mondott állami közmű profitot ér el, miközben az elvben abszolút nyereségérdekelt külföldi hátterű szolgáltatók egy része – ­például a Tigáz – a rezsicsökkentett árak közepette szinte égeti a pénzt. Nem könnyítik meg az értelmezhetőséget az erről szóló kormánynyilatkozatok sem, amelyek szerint a „nonprofit állami közműben" nem a nyereség a lényeg, hanem az emberek érdeke és az, hogy ez is segít fenntartani a rezsicsökkentést. Ez mindeddig annyiban nyilvánult meg, hogy a többségi fővárosi tulajdonúból államivá lett, a Miniszterelnökséghez tartozó ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató irányítása alá került – amúgy évtizedek óta nyereséges – Főgáz profitját tavaly már nem vette fel újdonsült állami gazdája. Az ügyről a legvilágosabban épp a múlt heti Kormányinfón nyilatkozott a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, mondván: a nonprofit értelmezésükben az, hogy a nyereséget nem veszik ki a cégből.

Noha továbbra is úgy fogalmaz, hogy ez segít fenntartani a rezsicsökkentést, a lépés valójában magát a Főgázt segíti: a felújításokat, az ellátás biztonságát, esetleg a későbbi olcsóbb működést elősegítő beruházásokat. Kormányzati forrásaink erről azt mondták: a haszon visszaforgatásával inkább a Főgáz fogyasztóit segítik, semmint hogy az összeg beolvadjon az állami költségvetésbe. Kétségtelen: akár bent marad a nyereség a Főgázban, akár kivonják, ez a rezsicsökkentésre csak rendkívül csekély és áttételes hatást gyakorol.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér