Reptérzár: nagyobb is lehetett volna a fennakadás

Jó időben kellett bezárni a repteret, a hatalmas káosz elmaradt.

Elmaradt a hatalmas káosz a reptérzár miatt, sokkal nagyobb is lehetett volna a fennakadás – értékelték forrásaink a reptérzár miatt kialakult állapotokat. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy az üzemzavar a délelőtti forgalmas hullám után következett be, a legtöbb repülőgép elindult a forgalmas európai repterekre, egyedül egy KLM-gép és utasai vártak a sorukra, de az sem a menetrend szerinti gép volt, hanem egy olyan, amelyik tegnap délután műszaki hiba miatt nem tudott hazarepülni Amszterdamba. Mire megjavították s felkészítették az útra, addigra kitört a reptérzár. 

A tranzitban tehát nem voltak extrém sokan, mint például akkor, amikor a vulkáni hamu miatt állt le a reptér, s nem fordultak elő olyan tömegjelenetek sem, mint amilyenek egy sztrájk idején, vagy éppen a Malév csődjének a napján. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy nem volt Malév sem, ha ugyanis ez egy olyan napon történik, amikor a légitársaság még üzemel, akkor másfélszer ennyi utas ragadt volna Budapesten, s nagyobb lenne a fennakadás. 

A fél tizenkettőkor bekövetkezett üzemzavar után hamar döntött a reptér vezetése, hogy a becsekkolt utasokat sem engedik be a tranzitba: péntek délután közeledtével sokan készülődtek repülőre ülni, de őket idejében értesítették, hogy a reptér bezárt; akik a tranziton kívül rekedtek, azok el is indultak hazafelé, vagy épp a légitársaságok irodáihoz, ahol megpróbálták megoldani a helyzetüket. 

Első körben a szállás vagy a földi útvonalak jöttek szóba, illetve a bécsi indulás, a szabad helyek függvényében. Ez esetben azonban előnyt élveznek azok, akiket a légitársaság haza kíván juttatni, s csak ezt követően van esélyük azoknak, akik épp el szeretnének utazni. 

A jegyét mindenkinek átfoglalják későbbre, vagy bécsi indulásra, de nehezíti a döntést, hogy még mindig nem teljesen biztos, mikor nyit ki a reptér. A legnehezebb helyzetben az érkező utasokra váró hozzátartozók voltak, akik a kijelzőkön láthatták, hogy a gép nem érkezett meg, de igen nehezen kaptak információt arról, hová érkezett a rokonuk, barátjuk. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.