Rekordszámú cég szűnt meg az országban

Áprilisban rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon. „Egyetlen hónap alatt 4641 céget törölt a cégbíróság, ezzel az év első négy hónapjában már 17 259 vállalkozás szűnt meg, és a trend határozottan növekvő" – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.
Áprilisban 4641 vállalkozás törlését tette közzé a cégbíróság, ez ismét negatív rekord Magyarországon. Tavaly havi átlagban 3400 cég szűnt meg, ehhez képest idén eddig minden hónapban több mint 4000. Az első négy hónapban közzétett törlések száma 17 259-re emelkedett a tavalyi azonos időszaki 12 648-ról, ami 35 százalékos növekedésnek felel meg. A tendencia egyértelműen növekvő, így szinte biztos, hogy az év végéig legalább 50 ezer társaság tűnik el a magyar gazdaságból.

„Nem az a kérdés, hogy tovább romlik-e a tendencia, hanem az, hogy mennyire fognak hiányozni a megszűnő társaságok a gazdaságból" – mondja Tóth Tamás. A cégstatisztikákat elemezve összességében az a kép rajzolódik ki, hogy nem nagyon. Az év eddig eltelt részében ugyanis tovább csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek felszámolás után jutottak a törlés sorságra. Ezek azok a társaságok, amelyek adósságukkal vagy valamilyen más szerződésben vállalt kötelezettségük megszegésével gondot okoztak más működő vállalkozásoknak. A többiek esetében a tulajdonosok döntöttek a megszűnésről, vagy hatósági kezdeményezésre kerültek kényszertörlés vagy bírósági törlés alá.

A gazdasági értelemben nem aktív társaságok megszűnése összességében inkább kedvező, semmint kedvezőtlen jelenség – véli az Opten igazgatója. Bár a működő cégek száma a csúcsot jelentő 604 ezerről másfél év alatt fokozatosan 580 ezerre csökkent, Magyarországon még mindig szétaprózott a tulajdonosi szerkezet. – Ez akkor okoz problémát, amikor a szükségképpen alacsony likviditású vállalkozások erejüket meghaladó munkákat vállalnak el nyomott áron vagy jelentős előleget fölvéve. Ez a megrendelő számára is kockázatot jelent – hívja fel a figyelmet Tóth Tamás.

A kormányzati szigorítás és a cégbíróság határozott fellépése a cégalapítások terén látványos eredményeket hoz. Az újonnan bejegyzett cégek száma tavaly október óta havi 2100 és 2500 között ingadozik, miközben a 2010-es évek elején sokszor 4000 új cég is megjelent a rendszerben egyetlen hónapban. E társaságok jelentős részét olyanok alapították, akik korábban egy vagy több céget már felszámolásba vezettek, ezért gyanítható volt, hogy az új társaságot sem hosszú távon nyereséget termelő, prosperáló vállalkozásként képzelték el. Ez a fajta cégfluktuáció jelentősen visszaszorult az utóbbi időben, ami mindenképpen jó fejlemény, azonban még így is a szükségesnél magasabb a cégalapítási arány – mondja az Opten igazgatója.

Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az országos index áprilisban 16,85 százalék volt. Megyei szinten az áprilisi Opten – CFI Tolna, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében vette föl a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén produkálta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.