Rekordot és nyereséget is hozott a VOLT

Több, mint 102 ezer ember látogatta meg a VOLT fesztivált, amely az első számítások szerint nyereséges is volt - közölte a szervező cég. Jöhet a Sound.

Rekordot hozott a VOLT fesztivál, amely ez EU-elnökség hivatalos záróbulija is volt. Az Est Media Group a tőzsde honlapján közölte, hogy a Sopronban megrendezett fesztiválon a tavalyinál csaknem 30 százalékkal több, 102 ezer látogató vett részt.

Ezzel a rendezvény - a látogatószámot tekintve - a szintén az EST a Sziget után a második legnagyobb nyári zenei fesztivállá nőtte ki magát – írja a BÉT honlapján közzétett tájékoztató. A Sziget és a VOLT is, valamint a Heineken Balaton Sound mind hivatalosan az Est Media Group Event üzletágához tartoznak.

Az első számítások szerint a Fesztivál nyereséges is volt. A VOLT idei megújítását és arculatváltoztatását a cég sikerként könyveli el. Hangsúlyozták: Sopron városa nagyon jó partner volt a rendezvény és a szervezés során is.

A Fesztiválon sikerrel debütált az EST MEDIA Event portfóliójának új fizetőeszköze, a Metapay Fesztiválkártya is. Több százezer fizetési tranzakciót bonyolítottak le sikeresen, a közlemény szerint mind a látogatók, mind a kereskedők elégedettek voltak az elektronikus fizetés e formájával.

A cég következő rendezvénye a csütörtökön Zamárdiban kezdődő Heineken Balaton Sound, majd a Sziget, Magyarország legnagyobb zenei fesztiválja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.