galéria megtekintése

Ráfizethetünk a Közgépre

Pénzügyi szabálytalanságokat tárt föl az Európai Csalás Elleni Hivatal a Közgép uniós források bevonásával megvalósult magyarországi beruházásainál – értesült a Népszabadság brüsszeli forrásokból.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta a Közgép Zrt. tevékenységével kapcsolatos vizsgálatot – közölte a Népszabadsággal a hivatal sajtószolgálata. A pénzügyi ajánlásokat tartalmazó vizsgálati eredményt megküldték az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának, a jogi ajánlásokat pedig a magyar legfőbb ügyész hivatalának.

Brüsszeli forrásaink szerint a vizsgálat pénzügyi szabálytalanságokat tárt föl, ezért az Európai Bizottság már készül arra az eljárásra, amelynek keretében a nem rendeltetésszerűen felhasznált uniós támogatások visszatérítésére fogja kötelezni a magyar irányítási hatóságot.

 

A következő lépésekről és a visszafizetendő összeg nagyságáról egyelőre folynak a tárgyalások a magyar kormány és az uniós testület között. Ennek lezárásáig a bizottság nem hoz nyilvánosságra részleteket. Az egyeztetésnek nincs pontos határideje.

A magyar kormány két héten belül válaszol több, hazánkat érintő brüsszeli kérdésre – tájékoztatta lapunkat Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség államtitkára szerint döntés egyetlen, az unió költségvetési ciklusát lezáró ügyben sem született még.

Mindez azt jelentheti, hogy bár az unió illetékesei hamarosan befejezik a vizsgálódást a magyarországi autópálya- és vasútfejlesztési beruházások ügyében, és a döntés akár elmarasztaló is lehet hazánkra nézve, a kormány még kijátszhatja utolsó lapjait.

Csepreghy még korábban megerősítette: az OLAF mintegy félszáz, 2007 és 2013 közötti, együttesen nagyjából 500 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás ügyében vizsgálódik.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A sorban jelentős tétel a Közgép részvételével futó projekteké. Ráadásul lapunk úgy értesült, a Simicska Lajos és cége számára kínos fejlesztéseket a Miniszterelnökség már össze is szedte: a listára az OLAF hat vizsgálata került fel,

összesen 162 milliárd forint értékben.

A kifogásolt beruházások egyike az M0-s autópálya M6-os és 51-es főút közti szakaszának bővítése. Két új Duna-híd és 12 kilométer hosszon új, négy sáv szélességű félautópálya megépítését az M0 Déli Ág Konzorcium végezte 34,9 milliárd forintért. A 2013-ban átadott sztráda munkáin a Közgéppel együtt dolgozott az A-HÍD, a Strabag, a Magyar Aszfalt és a Colas.

Az OLAF listájára került a Szajol–Püspökladány-vasútvonal átépítése is. A beruházás mindkét szakaszára a Közgép vezette konzorcium szerződött, egyenként 49-50 milliárd forint körüli összegért.

Nyomoz az OLAF a Záhony térségi vasúti nagyberuházások ügyében, Székesfehérvár és környéke szennyvízcsatorna-hálózatának bővítése, egy soproni építkezés, továbbá egy szolnoki Közgép-szerződés miatt is.

Fővárosi hadüzenet Simicskának

Újabb hadszíntér nyílik az Orbán–Simicska-háborúban. A fővárosi önkormányzat rendkívüli felmondással szabadulna a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó MAHIR Cityposter Kft-től. Kocsis Mátéék rájöttek, hogy „jó erkölcsbe ütköző” a 9 éves kontraktus. Szalai Anna cikkét itt olvashatják.

Ha a Közgép és konzorciumainak teljes, 162 milliárdos szerződéscsomagja elbukik a megméretésen, a visszaéléssel érintett magyarországi uniós beruházások értéke meghaladja majd a közösségi támogatások két százalékát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.