galéria megtekintése

Már nem gyötrik erkölcsi aggályok a kormányt

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 07. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

Bár a kormány korábban morális kifogásokra hivatkozva tiltotta be a kiskocsmákban a félkarú rablókat, most a Szerencsejáték Zrt. egy a kiskocsmákat is érintő sorsjegyautomata-hálózatot tesztel, míg a Lóversenyfogadást Szervező Kft.már ki is építette a rendszerét. Utóbbi vezetőjét, Haál Gábort váratlanul menesztették.

„Egy konzervatív gondolkodású politikus világnézetével összeegyeztethetetlen a szerencsejáték. Különlegesen erkölcstelen, morálisan megkérdőjelezhető a pénznyerő automaták üzemeltetése a legkiszolgáltatottabb térségekben” – jelentette ki Lázár János 2012 októberében miniszterelnökségi államtitkárként a pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését célzó törvényjavaslat ismertetésekor. Hozzátette: nem biztos, hogy a büdzsét veszteség éri.

Nos, két év elteltével kiderült: Lázár János miniszterként talán már nem konzervatív, vagy az erkölcsi aggályokat illetően változott a kormány álláspontja, esetleg egész egyszerűen vissza szeretné szerezni az állam a nyerőgépautomaták betiltásával elveszített forrásait. Az utóbbi időben ugyanis több állami vállalat is próbálkozik megtelepedni azokon a helyeken, ahol korábban pénznyerő gépek üzemeltek.

A kocsmák népe már nincs veszélyben a kormány szerint
Reviczky Zsolt / Népszabadság

 

A Szerencsejáték Zrt. vezetője, Szentpétery Kálmán egy háttérbeszélgetésen jelezte: az EuroJackpot bevezetése után sem állnak le a fejlesztésekkel. Több tervüket tesztelik. Így két hónapja tíz sorsjegy-automatát telepítettek az ország különböző pontjain lévő kiskocsmákba, ahol korábban pénznyerő gépek működtek. Ha a visszajelzések kedvezőek, akkor nagyobb hálózatot alakítanának ki. A sikerhez nem sok kell: ha meg tudnak állapodni az üzemeltetőkkel a megfelelő jutalékos rendszerben, és a sorsjegyek is gyorsan fogynak, akkor az komoly bevételt hozhat. A Szerencsejáték Zrt.-nek a sorsjegyek már most is jelentékeny forgalmat generálnak: a cég tavalyi 243,3 milliárd forintos bevételéből 50 milliárdot hoztak. Ráadásul a cég üzleti jelentése kiemeli, hogy az árbevétel összetétele a fogadások, gyorsjátékok, sorsjegyek irányába tolódott el.

A terv sikerességét erősítheti, hogy a Magyar Lóversenyfogadást Szervező (MLSZ) Kft. lényegében a semmiből tudott ugyanezeken a helyeken egy mára már érdeminek nevezhető fogadási hálózatot kiépíteni. Az előzményekhez tartozik, hogy a Carrus-csoport cége, a francia lóversenyfogadás technikai hátterét is biztosító PMC két éve megnyerte azt a közbeszerzési pályázatot, amelynek célja egy új, az egész országot lefedő rendszer kiépítése volt. A projekt 650 millió forintba került.

A tervek arról szóltak, hogy első körben 440 terminált telepítenek országszerte – ebből negyvenet a Kincsem Parkban. Most ott tartanak, hogy a kocsmákban, lottózókban vagy nemzeti dohányboltokban elhelyezett terminálok száma 180. A játékba küldött szelvények száma tavaly 40 százalékkal emelkedett – nyilatkozta a Világgazdaságnak Haál Gábor még a cég ügyvezetőjeként.

A lovi-rendszer már rendben üzemel
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Csakhogy a társaság körül az elmúlt napokban felborult az élet: Haált ugyanis október 1-jétől azonnali hatállyal elküldték az MLSZ Kft. és a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. éléről. Utódja a korábbi marketingvezető, Pécsi István lett. Úgy tudjuk, a stábot hideg zuhanyként érte a döntés. Az üggyel kapcsolatban kerestük a volt ügyvezetőt is, ám nem kívánt nyilatkozni.

A döntéssel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek. Közölték: hatékonyan működő cégek esetén is szükséges és indokolt időnként a vezetőváltás, ez történt ebben az esetben is. Mostantól oda helyeznek majd ki gépeket, ahol jó eséllyel van kereslet a lóverseny-fogadási termékek hatékony működtetésére. Az MNV szerint az a cél, hogy körülbelül 300 darabot helyezzenek el külső fogadóhelyen.

Visszatérve Lázár Jánosra: korábban pótlólagos bevételi forrásként számolt az internetes nemzetközi sportfogadási oldalak megadóztatásával. Az elmúlt két évben már több jogszabály is született, ám ismereteink szerint egyetlen olyan internetes oldal sincs, amely jelezte volna, hogy együttműködne a kormánnyal, és hajlandó lenne adót fizetni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.