galéria megtekintése

Quaestor: sehol sincs a vagyon

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 11. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

Egyelőre nincs nyoma annak a pénznek, amit a Quaestor-csoport a kötvénykibocsátásból beszedett. Az anyacég benyújtotta mérlegét, ám abban csak 189 milliárd forint tartozás – ebből 141 tavaly keletkezett – és 140 milliárd forint követelés van. Ezt azonban aligha jelent többet két sornál a papíron. A Quaestor csak tavaly 130 milliárdot adott a leánycégeinek.

A Quaestornak minden leányvállalatával együtt vége – erről cégcsoport feje, a Quaestor Pénzügyi és Tanácsadó Zrt. (Quaestor Zrt.) nyilatkozott a 2014-ről benyújtott beszámolójában. A Quaestor Értékpapír Zrt.-nél indult vizsgálat (azóta felszámolási eljárás) miatt az anyacég és majdnem összes leányvállalata a tevékenységét befejezte, s várhatóan a hitelezők kezdeményezésére felszámolásba mennek át. Ez az, amit biztosan állíthatunk, a beszámolók ugyanis elég zavarosak: olyan, mintha egy freskóról elkezdték volna lekaparni a később ráfestett képet, s most egyszerre lehetne látni a régi kép előtűnő részeit és az eltávolítandó újat is, egyszerre.

A károsultaknak szinte semmi nem jut majd a felszámolásból
A károsultaknak szinte semmi nem jut majd a felszámolásból
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Jelen állás szerint a Quaestor Zrt. 189 milliárd forint kötelezettséggel rendelkezik, ebből 48 milliárd már 2013-ban megvolt, vagyis tavaly 141 milliárddal nőtt a tétel. A beszámoló annyit árul csak el, hogy 140 milliárd forint értékben a leányvállalatainak tartozik a vállalat. Érdekes azonban, hogy majdnem ennyit követel a vállalat a leányaitól: összesen 155 milliárdot, amelyből tavaly keletkezett 130 milliárd forint. A számok meglehetősen hasonlítanak egymáshoz.

 

Meglehetősen kaotikus állapot rajzolódik ki a leadott mérlegekből és a már ismert számokból, de a rendelkezésre álló adatok alapján az alábbiak valószínűsíthetőek. A Quaestor Értékpapír Zrt.-nél megindult felszámolási eljárás során elkezdték nyomon követni a nagyjából 210 milliárd forint értékű kibocsátott kötvény útját.

A szabályosan kibocsátott kötvények ellenértéke a Quaestor Hrurirához került, amely ezt a pénzt tovább kölcsönözte a Quaestor Zrt.-nek, ennek értéke nagyjából 57 milliárd forint volt. A fiktív kibocsátású kötvények ellenértékének azonban vélhetően a Quaestor Értékpapír Zrt.-ben nincs nyoma, s feltételezhetően a számlaforgalom és egyéb dokumentumok alapján a pénz az anyacéghez jutott. Ez magyarázná, hogy hogyan keletkezhetett mindösszesen 185 milliárd forint értékű tartozás a vállalatnál. Azt a beszámoló is rögzíti:

az eljárások előrehaladtával a követelések vélhetően még nőni fognak.

Ahogyan az Quaestor Értékpaprír Zrt. pénzügyeit és pénzmozgásait felfejti a felszámoló, a fiktív kötvényekből befolyt befektetői pénzek még nagyobb hányadáról kiderülhet: a Quaestor Zrt.-nél kötöttek ki. Kevesebbet lehet tudni a Quaestor állítólagos követeléseiről. Vélhetően a társaság a saját leányainak adta tovább a pénz javát – papíron összesen 155, tavaly 130 milliárd forintot –, a többit pedig maga élte fel. Nagy kérdés, hová került ez a tetemes összeg, de a beszámolókban ennek nincs nyoma.

Nem minden Quaestor-leány adta le határidőre a mérlegét, így nem tudni, hogy valójában mi is történt tavaly a Quaestor Invest, a Quaestor Hrurira és a felszámolásban lévő Quaestor Értékpapír háza táján. Pedig, ahogyan a szálakat felfejtik,

jönnek elő újabb és újabb tételek, amelyek a korábbi években még nem látszottak a beszámolóban, így ezekből a mérlegekből kirajzolódhatna, hogyan mentek át a fiktív kötvényekből származó pénzek e cégeken.

A mérleget készített Eto Park Kft., a Győri Eto FC Kft., a Bérc Hotel Kft., valamint a kisebb jelentőségű leányok sora nem mutatott ki jelentős pluszokat. Vagyis náluk nincs nyoma a kötvénypénzeknek.Melyek egy részét bizonyosan a lejárt kötvények és azok hozamának kifizetésére fordították, azonban az egyértelmű, hogy a pénz túlnyomó része nincs meg.

Tavasszal a botrány kirobbanása után az ügyészség azt közölte, hogy a Quaestornál 160 milliárd forint vagyon van, amely fedezheti a követelést. A papírokban mi ennek nem akadtunk a nyomára. Idekapcsolódó hír, hogy a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. honlapján közzétett közlemény szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda részben feloldotta a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél elrendelt vagyonzárat, így hamarosan elkezdődhet a konkrétan beazonosítható ügyfélvagyon kiadása.

Nem lett jogerős az öncsőd

A Quaestor Értékpapír Zrt.-nél a hitelezői igények benyújtási határidejének június 1-jei lejártát követően a felszámoló megkezdte a beérkezett igények feldolgozását. A többi Quaestor-cég ellen nem indult még felszámolási eljárás. A Hrurira csődeljárási kérelmét ugyanakkor május 9-i hatállyal a bíróság elutasította. Az öncsőd tehát nem emelkedett jogerőre.

A 155 milliárdos követelést aligha tudja a cég az ekkora forrással nem rendelkező leányaitól beszedni. A vállalat pénzügyi eszközei – részvények, részesedések, egyéb értékpapírok – a beszámoló szerint nem a valós áron vannak feltüntetve. Ez azt jelenti, hogy a 32 milliárdra taksált eszközállomány nem valószínű, hogy ér ennyit. Ha ennek jó része Quaestor-részesedés, kötvény vagy egyéb, a csoporthoz köthető tétel, annak értéke a nullával lesz egyenlő az eljárás végére. A piacon is értékesíthető papírok persze felhasználhatók. A leányvállalatok vagyoni helyzetét áttekintve elmondható a mérlegekben, a győri stadion, a bevásárlóközpont és a szállodák mintegy harmincmilliárdot érnek.

Emiatt leginkább azoknak a bankoknak, brókercégeknek és befektetési alapkezelőknek fájhat a feje, amelyek finanszírozzák a Quaestor kármentő alapot. Nekik azt ígérték, hogy a most betolt, összesen 80 milliárd forint körüli tételt a vagyonelemek értékesítéséből, esetleg a felszámolási eljárás során megkaphatják. Vagy, ha a felszámolási eljárás pár év múlva lezárul, a befizetett összeget leírhatják a társasági adójukból. Már ha lesz miből.

189 milliárd

A Quaestor Zrt. 189 milliárd forint kötelezettséggel rendelkezik, ebből 48 milliárd már 2013-ban megvolt, vagyis tavaly 141 milliárddal nőtt ez a tétel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.