Pocsék adatok után lábra kapott a magyar gazdaság

Az első negyedéves pocsék teljesítmény után szépített a magyar gazdaság az április-június közötti időszakban. A GDP 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben, de ez az adat nagyon csalóka, mert idén több munkanap volt, mint az egy évvel korábbi időszakban. Ezért a naptárhatással és szezonálisan kiigazított adat számít inkább mérvadónak, az pedig csupán 1,7 százalékos növekedést mutat – az első három hónapban mindösszesen 0,7 százalék volt ez.

Hasonló kép rajzolódik ki, ha a negyedévről negyedévre való változást nézzük. Az idei első negyedéves szám az EU-ban a leggyengébb volt, 0,7 százalékos csökkenést mutatott, most a második negyedéves teljesítmény 1,1 százalékkal múlja felül az első negyedévest.

A formajavulásban szerepe volt az iparnak, a mezőgazdaságnak és a szolgáltatásoknak is, az építőipar azonban lehúzó tényező volt.

Az élénkülés ellenére elemzők kevésbé optimisták, mint Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter még mindig tartja, hogy a 2,5 százalékos idei növekedési tervük bejöhet – ehhez az kellene, hogy az első félév – különböző módszerek szerint számított – 1,2-1,7 százalékos bővülését a második félévben 3 százalék feletti növekedési ütem kövesse. Elemzők inkább 2 százalékhoz közeli egész éves expanzióra számítanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.