Pénzügyminisztériumi vizsgálat a Kings City-ügyben

Bajnai Gordon a Pénzügyminisztériumot kérte fel arra, hogy vizsgálja ki, hogy történt-e szabálytalanság a Velencei-tó partjára tervezett Kings Cityhez kapcsolódó állami ügyletek körül.

Folyamatban van a pénzügyminiszteri vizsgálat a Sukoró határába tervezett Kings  City beruházás ügyében - mondta el az MTI kérdésére Pichler Ferenc a  Pénzügyminisztérium sajtófőnöke pénteken. Hozzátette: a tárca bekéri a beruházással kapcsolatos dokumentumokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től.

Bajnai Gordon kormányfő pénteken megjelent lapinterjúban azt  mondta: kizárólag olyan fejlesztés jöhet létre, amely nem terheli a  Velencei tavat és környékét a még elfogadhatónál nagyobb mértékben.  Egyetértett azzal, hogy sok, egymásnak ellentmondó információ,  félinformáció került napvilágra a beruházással kapcsolatban.

- A  tisztánlátás érdekében vizsgálatot kértem a pénzügyminisztertől,  hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében az eljárás, vagy  a területszerzések során - olvasható az interjúban.

Korábban az MNV Zrt. értékesítési igazgatója, Császy Zsolt  elmondta: közcélok megvalósítását, az útfejlesztéseket, valamint a  Velencei-tó fejlesztését is gátolja az úgynevezett "Sukoró-ügy",  noha teljes mértékben jogszerű volt a sukorói, illetve az  albertirsai és pilisi telkek csereügylete a Magyar Nemzeti  Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és Joav Blum magyar-izraeli állampolgár  között.

A telekcserére azért volt szükség, mert a Joav Blum által  birtokolt három - két albertirsai és egy pilisi -, összesen 182,1  hektár területű telek a jogerős építési engedéllyel rendelkező és  európai uniós támogatással megépülő M4-es autópálya nyomvonalába  esik. A területszerzés már megkezdődött.   Miután a telektulajdonosnak joga van cserét kérni, mégpedig azon a  területen, amit megjelöl, a befektető egy sukorói telket kapott. A  Velencei-tó mellett lévő 70,1 hektár területű telket a független  értékbecslő 1,08 milliárd forintra értékelte, míg a Pest megyei  ingatlanokat 787,4 millió forintra, ezért a befektető már a múlt év  végén átutalta a különbözetet, a 296,6 millió forintot.

Az igazgató megjegyezte, hogy a törvény értelmében csereügylet esetén csak az egyik félnek kell helyi lakosnak lennie, ezért  lényegtelen Joav Blum lakhelye.
A sukorói telek parti sávja állami tulajdonban marad, miután a jogszabály az élővizeknél 6-10 méter sáv szélességben a part állami  tulajdonban tartását írja elő.

A parti sáv az ingatlan és a  Velencei-tó betontámfala közötti 10 méter széles sáv. Az MNV a  maximális 10 métert a közérdekek jobb érvényesítése miatt kötötte  ki. Jelenleg a csereügyletben a sukorói ingatlan földhivatali bejegyzését akadályozza az, hogy az illetékes ügyész megóvta az  állami tulajdonban maradó, több mint 2 hektár területű parti sáv  földhivatali bejegyzését eljárási hibára hivatkozva. Ezért az  érintett építésügyi és ingatlan-nyilvántartási hatóságok az ügyészi  óvásra tekintettel visszavonták a telek átalakítására, azaz a parti  sáv kialakítására vonatkozó határozataikat, és az eljárás  megismétlését írták elő, ami jelenleg is tart.

Korábbi információk szerint Joav Blum tagja annak az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoportnak,  amely a Velencei-tó mellett mintegy egymilliárd euró értékű  turisztikai beruházást kíván megvalósítani. A hetvenhektáros  területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő,  golfpálya, fedett sípálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztató-központ  is helyet kapna.

A sukorói telek nincs természetvédelmi terület közelében, és nincs ott villapark sem, viszont 500 méterre van az M7-es autópálya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.