A magas hiány nagy kockázatot jelent

Fotó: Reviczky Zsolt

– Meg lehet élni havi kétmillióból?

– Természetesen meg. A parlamenti döntés kapcsán azonban a valódi kérdés nem ez, hanem az, sérül-e a jegybank függetlensége, mentes marad-e a politikai befolyástól.

– Elgondolkoztak azon, hogy szolidaritásból, saját kezdeményezésükre csökkentik a fizetésük?

– A Magyar Nemzeti Bank mindenkori vezetőinek bérét egy az előzőOrbán-kormány idejénhozott törvény határozza meg. A javadalmazás módosítása nem a mi ügyünk, ez a vita a jegybanki függetlenségről az Európai Unió és a magyar kormány között zajlik. Az uniós szerződések szerint, ha egy kormány változtatni akar a jegybank működéséről szóló törvényen, a vezetők javadalmazásán, azt a folyamatban lévő mandátumokra nem, csak a következő időszakra kezdeményezheti, ám erről is konzultálnia kell az érintett intézmény aktuális vezetésével. Amenynyiben erről sikerült volna megállapodni, el kellett volna gondolkodni, hogy a fiskális megszorítások közepette utódainkra elfogadhatónak vélt csökkentést magunkra is irányadónak tekintjük-e. De eddig a pontig el sem jutottunk.

- A monetáris tanács legutóbbi kamatdöntő ülése után kiadott közleményben jelzik, hogy az inflációs cél elérése kapcsán valamelyest más - optimistább - a véleményük, mint az inflációs jelentést készítő stábé. Hol az igazság, kire kell figyelni?

– A tanács legutóbb valóban adott egy jelzést, ám ez nem fed komoly nézetkülönbséget, nem kell túldimenzionálni. A tanács ugyanis osztja azokat a megfontolásokat, amelyek az MNB-stáb által vázolt előrejelzés alapjául szolgáltak és maga a stáb is jelezte, hogy komoly negatív növekedési kockázatot lát az alappályához viszonyítva. A tanács elé került jelentésről a tagok különböző véleményt formáltak, eltérő módon ítélték meg a különböző kockázati forgatókönyvek bekövetkezésének valószínűségét. A forintárfolyam gyengülése miatt nőttek az inflációs kockázatok. Más-más hangsúllyal értékeljük, hogy a rendkívül mértékben visszafogott belső kereslet miatt a külső sokkok milyen mértékben gyűrűznek be az árakba. A tanács közösen végül úgy értékelte, hogy mindez nagyobb valószínűséggel az alappályához képest lefelé mutató kockázatot jelent az infláció tekintetében: vagyis nagyobb az esélye annak, hogy közelebb kerülünk az inflációs célhoz.

A jegybank alelnöke szerint Brüsszellel nem lehet alkudozni a jövő évi államháztartási hiány mértékéről
Reviczky Zsolt - A kamattartás melletti legerősebb érv a nyersanyagárak és az árfolyam gyengesége volt. Az inflációs jelentésből azonban az derül ki, hogy pont e tényezőket úgynevezett szabályalapú metodika szerint vetítik ki az előrejelzésben: a jelentés készítése előtti hónap átlagos árfolyamát veszik alapul. Ezért míg májusban 265 forintos euróval számoltak, legutóbbi jelentésükben 283 forintossal. Nem túl rugalmatlan ez a módszer? Vizsgálták, hogy a korábbi szabályalapú előrejelzéseiket visszaigazolta-e az élet?

- Az előrejelzésben a nyersanyagárak és az árfolyam inkább az infláció emelése irányába hatott. A közgazdasági szakirodalom szerint nem lehet árfolyamokat megbízhatóan előre jelezni, a ma rendelkezésre álló információkat már mind beépítette a piac, így a legjobb feltételezés az, amilyen szinten aktuálisan áll az árfolyam. Ezért előrejelzési feltételünk is azon alapul, fix árfolyamból és változatlan monetáris kondíciókból indulunk ki. A jelentésünk felhasználói pedig beépíthetik gondolkodásukba a szabálytól eltérő feltételezéssel adódó várakozásaikat az árfolyamról vagy a kamatkondíciókról. A jelentés támaszt ad a piac szereplőinek, akik ezt jól tudják használni.

– A válság hatására csökkent a lakosság fogyasztása. Hogy látják, mikorra állhat vissza a korábbi szintre, illetve a következő években mire lehet számítani?

– Azzal számolunk, hogy idén a belső fogyasztás érdemben még nem járul hozzá a gazdaság növekedéséhez, viszont 2011-től – amikor a rendelkezésre álló jövedelem bővül – már azt várjuk, hogy a fogyasztás élénkül. Az elmúlt hetekben történtek azonban árnyalják a képet: a svájci frank erősödött az euróval, illetve a forinttal szemben, a háztartások jelentős része pedig éppen frankalapú devizahitellel rendelkezik. A törlesztőrészletek tovább emelkednek a rendelkezésre álló jövedelemhez képest, s ez visszafogja a fogyasztást, a beruházást. Ilyen mértékű alkalmazkodást korábban nem figyeltünk meg, ezért előrejelzéseink természetszerűleg bizonytalanok.

– Látják esélyét annak, hogy később, növekvő jövedelem mellett is nagyobb hangsúlyt kap a családok gazdálkodásában a megtakarítás?

– A korábbi időszakok tapasztalatai azt mutatják, hogy a munkanélküliség növekedése, illetve a reáljövedelem csökkenése idején emelkednek a megtakarítások. Nem tesznek sokkal többet félre a háztartások, mint korábban, de nem vesznek fel új hitelt, s arra törekednek, hogy biztonsággal törleszteni tudják fennálló tartozásaikat. Elhalasztják beruházásaikat, későbbre tolják a tartós fogyasztási cikkek cseréjét. Ennek következtében a háztartások nettó megtakarítása jelentősen nő. Ez az alkalmazkodási folyamat már 2009 első felétől megfigyelhető. Hasonlóan reagálnak a vállalatok is. Mindez a költségvetési kiigazítással együtt oda vezetett, hogy Magyarország külső finanszírozási igénye drámaian csökkent. Míg 2008–2009 fordulóján a GDP 6-7 százalékára rúgott az ország finanszírozási igénye, addig 2010 elejére nettó finanszírozási képességbe fordult a mérleg.

– Feltételezik, hogy a következő évtől beindulhat a béremelés, főleg a feldolgozóiparban. Közben a munkanélküliségben nem várnak érdemi elmozdulást. Vajon ilyen feltételek mellett teljesítik a béremelési követeléseket a vállalatok?

– Ez közöttünk is vita tárgyát képezte, de látni kell, hogy a vállalatok nem egységesen reagálnak. A feldolgozóipar meghatározó szereplőinek jó a gazdasági teljesítménye, bővül a kibocsátásuk, az exportteljesítményük. Úgy látjuk, ennek hatása van a bérekre: amint a szektor teljesítménye megfordul, megindul a bérnövekedés.

– Több szakértő szerint a magyar munkaerőpiac viszonylag jól jött ki a válságból. Lehetett volna ennél sokkal rosszabb is a helyzet?

– Azt figyeltük meg, hogy a reálgazdasági teljesítmény-visszaeséséhez képest a munkahelyek száma nem csökkent ugyanolyan mértékben. A feldolgozóiparban a jelentősebb cégek részmunkaidős foglalkoztatással igyekeztek megtartani azt a szakembergárdát, amelyre a fellendüléskor szükség lesz. A munkaórák száma is visszatükrözte ezt. Viszont emiatt, amikor a feldolgozóipar teljesítménye bővülni kezdett, a foglalkoztatás nem bővült hasonló mértékben, mivel a részidőben foglalkoztatottak tértek vissza a teljes munkaidőhöz. Ez természetesen megjelent a bérek alakulásában.

– Az inflációs jelentés szerint az első negyedévben a vállalatok csoporton belüli, nem adóssággeneráló forrásainál a kiáramlás 700 millió euróval haladta meg a beáramlást, amit jelentősnek neveztek. Menekül a tőke az országból?

– Egy adatból nem szabad következtetést levonni. Van számos magyar nagyvállalat, amelynek a régióban működik leányvállalata, s oda invesztál. Az is természetes, hogy a vállalatoknál keletkező jövedelemnek csak kisebb része kerül újrabefektetésre. Egy olyan időszakban, amikor a recessziót követő nagy visszaesés okán jelentős kapacitásfölöslegek alakulnak ki a cégeknél, nem várhatók új beruházások. A keletkezett jövedelmet elvonhatják például azért, mert a vállalatcsoport pénzügyi helyzete konszolidálásra szorul. De ez nem jelenti azt, hogy a telephelyet is felszámolja a cég. Úgyhogy itt nem kell rémeket látni.

- Állítják, hogy a bankok át fogják terhelni a bankadót az ügyfelekre. Mekkora mértékben?

- Ez a keresleti-kínálati viszonyokon múlik; azon, hogy a háztartások mekkora terhet tudnak elviselni. A bankoknak sem érdemes túlfeszíteni a húrt, mert az a portfóliójuk romlásán keresztül a pozíciójukat is gyengíti.

- A Magyar Bankszövetség szerint a pénzintézeteknek a verseny miatt nem lesz módjuk áthárítani a terheket, a kormány pedig azt ígéri, hogy jogszabályokon keresztül fogja megakadályozni a bankadó áthárítását. Meg lehet ezt jogszabályi úton gátolni?

- A banki ügyfélkapcsolat sokrétű, több egyedi árazási döntésből áll, ráadásul a terhek áthárításának számos csatornája lehet. Nehezen megragadható, hogy hol van az a pont, ahol az adott adóterhet áthárítják a háztartásokra. Adminisztratív eszközökkel ezt megakadályozni, kizárni nem lehet, de a piac a terhek ésszerű megosztására kényszeríti a bankokat.

- A bankadó, illetve a recesszió milyen átrendeződést hozhat a magyar bankpiacon?

- Nem tartom valószínűnek, hogy lesznek kilépők, bár ez sem kizárható: hosszú távonMagyarország - mint a kelet-közép-európai régió minden egyes országa - jelent olyan növekedési potenciált a nyugat-európai bankoknak, hogy megmaradjon az elkötelezettségük. A kérdés inkább az, hogy mi és milyen mértékben befolyásolja az üzleti aktivitásukat. Az elmúlt években a magyarországi bankok jövedelmezősége magas volt, de nem kiugró régiós összehasonlításban. A magyar bankszektor ugyanakkor a felfutó devizahitelezéssel jelentős kockázatokat vállalt, amit értelemszerűen be is árazott. Most ezek a kockázatok részben realizálódnak, ami meg fog jelenni a bankok jövedelmezőségében. Az előző évek profitjának jelentős részét a bankok tőkeakkumulációra fordították. Ezáltal tudják kezelni a magasabb céltartalékigényt, a romló nyereségességet. Ha ezt a folyamatot megterheljük egy adóval, akkor nemzetközi összehasonlításban a magyar bankszektor jövedelmezősége romlani fog. A tulajdonosok pedig mérlegelnek majd, hogy az egyes országok között hogyan mozgassák az erőforrásaikat. Azt keresik, hol tudnak jó üzleti kilátások mellett gazdálkodni. Amennyiben Magyarország e téren meggyőző, akkor ide fogják hozni a tőkét, de ha növekedési kilátásaink rosszak és gyenge a profi tabilitás, akkor kevesebb forrást bocsátanak majd itt rendelkezésre. Ha ez így alakul, akkor a régió országai között a magyar bankok vesztésre fognak állni. Kevesebb tőkével rendelkeznek majd, miközben a gazdaság újraindulásához jelentős hitelkínálatra lenne szükség.

- Mit gondol, szüksége lenne az országnak egy új hitelmegállapodásra az IMF-fel, vagy elég az EU-val dűlőre jutni?

- A válság utáni új finanszírozási környezethez mindenki alkalmazkodott. Megtette a maga dolgát az állam, de a vállalatok és a háztartások is. Ennek eredményeképpen javult a kockázati helyzetünk a válság előtti időszakhoz képest. Ugyanakkor a válság miatt a befektetők mind érzékenyebben reagálnak a kockázati megítélés változására: a sérülékenyebbnek bizonyuló országok hamarabb szembesülnek azokkal a kockázatokkal, amelyek a lejáró adósság megújításában testesülnek meg. Ha a magyar gazdaságpolitika képes egy határozott, átfogó és hiteles programot tárni a befektetők elé, s számukra elfogadható módon bemutatja, hogy milyen rövid és hosszú távú intézkedésekkel kívánja tartóssá tenni a megkezdett folyamatot, akkor Magyarország adósságmegújításának kockázata mérséklődni fog. Ha ez bekövetkezik, nem lesz szükségünk további IMF-finanszírozásra. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a piacok a sérülékenyebb országokat, mint a miénk, nagyon érzékenyen értékelik.

Nem jó ajánlólevél a befektetők szemében, hogy az elmúlt hatnyolc évben komoly mértékben eladósodtunk, s ha a nemzetközi piacokon újra romlik a kockázatvállalási hajlandóság, előfordulhat, hogy a lejáró adósság megújítása problémássá válik. Függetlenül attól, milyen eredményeket értünk el eddig a fiskális politikában. Ezekben a helyzetekben felértékelődnek az olyan, a gazdaságpolitika hitelességét is erősítő eszközök, amelyeket a nemzetközi intézmények tudnak nyújtani. Ezek jelenthetik számunkra a legolcsóbb biztosítást.

Hazánk számára a legerősebb korlátot, kényszert az elmúlt évtizedben felhalmozott adósság jelenti. A piac előbb vagy utóbb kikényszeríti egy fenntartható adósságpálya elérését. Magyarországra nem az IMF adja a gazdaságpolitika szoros kényszerzubbonyát. A költségvetési pálya mozgásterét rövid, illetve középtávon az EU-csatlakozással magunkra vállalt kötelezettségek jelentik, a közösség által a túlzottdeficit-eljárásban elfogadott program. Ez a valódi kötőerő. Ám mindezek nélkül is a fenntartható, fegyelmezett gazdaságpolitika az ország érdeke, hiszen ez a hosszú távú stabilitás és a fejlődés záloga. Az EU nem akar alkudozni: elvárja tőlünk, hogy 2011-ben 3 százalék alatti hiányt mutassunk fel. Egyébként ez a saját érdekünk is, ettől javulna a kockázati megítélésünk. Ráadásul az uniónak létérdeke, hogy minden tagállam képes legyen kézben tartani konszolidációs folyamatait.

Kapcsolódó cikkek: Hiba a frankhitelesek túlzott védelme? Csányi Sándor kritizál | Fekete pályán a forint | Megdobta a havi törlesztőt a frank | Széles sávban ingadozik a forint | Nőtt a kockázat, maradt az alapkamat