galéria megtekintése

Hozzá sem nyúltak a metróhoz – csak az orosz győzelem volt sürgős

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 04. számában
jelent meg.

6 komment


Szalai Anna
Népszabadság

Hiába írták alá nagy sietve az M3-as metrókocsi-felújítási szerződését, az még csak most lépett hatályba, miután a kormány aláírta a bankokkal a finanszírozási szerződést. A járművekhez eddig hozzá sem nyúltak, s a Közbeszerzési Döntőbizottság tíz nap múlva akár az egész projektet visszalőheti a startvonalra.

Még csak most kezdett el ketyegni az óra az M3-as metró jármű-felújítási szerződésénél. Holott a BKV éppen azzal győzte – lényegében zsarolta – meg a Közbeszerzési Döntőbizottságot (KDB), hogy minden perc számít, annyira rossz állapotban vannak a metrókocsik. A testület pedig meghajolt a meghibásodási adatok előtt, és engedélyt adott a szerződéskötésre még a felülvizsgálati eljárás lezárása előtt. A BKV és az orosz Metrowagonmas rögtön élt is a felhatalmazással, és augusztus 7-én aláírták a kontraktust.

Csakhogy a szerződés egészen mostanáig nem tudott életbe lépni. A kontraktusban szereplő vegyes rendelkezések között ugyanis az szerepel, hogy a szerződés hatálybalépésének feltétele a támogatási szerződés megkötése. A kormány azonban csak most csütörtökön hagyta jóvá a főváros 60 milliárd forintos hitelszerződését, és adta meg az állami garanciát. A Nemzetgazdasági Minisztérium tegnap közleményben jelentette be, hogy Varga Mihály tárcavezető aláírta a hitelszerződést – fél évvel azt követően, hogy a közbeszerzési eljárás első szakasza befejeződött.

Állni látszik. Sürgősnek mondták, mégis tyúklépésben halad a munka
Állni látszik. Sürgősnek mondták, mégis tyúklépésben halad a munka
M. Schmidt János / Archív

 

Mint arról beszámoltunk, a főváros felhívására egyetlen ajánlat érkezett: öt pénzintézetből álló konzorcium adja össze a pénzt. Szolgáltatásuk becsült költsége 15 milliárd forint, ennyit kérnek a szokatlanul hosszú türelmi idő (3,5 évet várnak az első részletre), valamint a jelentős kockázat fejében. A szerződéstervezetet az Államadósság Kezelő Központ készítette, a kontraktus megkötését is jóvá kellett velük hagyatni. Értesülésünk szerint az OTP, Erste, UniCredit, MKB és K & H ötös fogatából egy bank nem írta alá mostanáig a szerződést, ezért húzódott az ügy.

De akkor vajon mire volt a nagy sietség? A Népszabadság információi szerint az orosz Metrowagonmas mindaddig nem kezdett hozzá a teljesítéshez, amíg a szerződés nem élt. Hiszen így senki nem fizetné meg az időközben elvégzett munkát, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság netán megsemmisítené a BKV által kihirdetett eredményt, és részben vagy egészben új eljárásra kötelezné a céget. Az észt Skinest Rail által egy hónapja indított jogorvoslati eljárás határideje ugyancsak csütörtökön telt le. Csakhogy a döntőbizottság az ügyben lefolytatott tárgyalás miatt kitolta a határidőt tíz nappal – tájékoztatta a Népszabadságot Rigó Csaba Balázs alelnök.

A metrókocsikhoz így várhatóan senki nem nyúl szeptember közepéig. Ezzel tolódik persze az összes határidő, hiszen ezeket a szerződés hatálybalépésétől számítják. Bolla Tibor BKV-vezérigazgató reményei ellenére sem találkozhatnak az utasok jövőre a felújított kocsikkal, hiszen a prototípus szerelvények teszt üzemére aligha keríthetnek sort jövő szeptember előtt, míg az első felújított szerelvény üzembe helyezése legkorábban 2017 tavaszára várható. Az utolsó kocsi pedig 2018 őszén érkezhet. Így a kormány által nagyon tolt vizes világbajnokság idején a fő közösségi közlekedési eszköz a lepusztult M3-as metró lesz. S ez még a jobbik verzió. Ha a Közbeszerzési Döntőbizottság részben vagy egészben megsemmisíti a tender eredményét, akkor az újabb hónapokkal tolja ki a határidőket.

Közben az is kiderült, hogy a Dunakeszi Járműjavító Kft. korántsem jár olyan jól, mint azt remélte. A metrófelújításból remélt 25 százaléknál várhatóan kevesebb megbízást kap, ráadásul a finommunka helyett főként a kocsik azbesztmentesítése, szétszerelése jut majd neki. A tavaly novemberben meghirdetett metrókocsi-felújítási tender eredményét július 8-án hirdették ki. A 69 milliárd forintos szállítói szerződést egy hónappal később írták alá. Az utolsó körben kizárt észt Skinest Rail panasszal élt Brüsszelben és a döntőbizottságnál. Utóbbi dönt tíz nap múlva.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.