Pálinkafőző berendezéseket gyártó üzem épül

Kisüzemi pálinkafőző berendezések gyártását is végzi majd az a gyár, ami az M6-os autópálya mellett épül fel. A beruházás német és szlovén tőkéből valósul meg.

Elektromos háztartási gépek alkatrészei mellett kisüzemi pálinkafőző berendezések, illetve ezek alkatrészei is készülnek majd abban az üzemben, amelyet várhatóan az M6-os autópálya mellett, egy kéthektáros területen kíván felépíteni a két német és egy szlovén társaság által létrehozandó Mecseki Elektronika Kft. - írja a Napi Gazdaság mai számában.

A lapnak Nádas Zoltán, a társaság képviselője elmondta: a tervek szerint mintegy 600 millió forintos programot több ütemben szeretnék megvalósítani. Először csupán egy 600 négyzetméteres csarnokot, illetve a legszükségesebb kiszolgáló létesítményeket kívánják tető alá hozni, ahol többek között pálinkafőző berendezések alkatrészeit gyártanák, mintegy 20-25 dolgozót foglalkoztatva.

Ugyanakkor az elképzelések között egy kisebb logisztikai központ, illetve egy komplett berendezéseket gyártó üzem létesítése is szerepel, amely egy-másfél év múlva akár 45-50 dolgozónak is munkát adhat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.