Özönlenek az amerikaiak Magyarországra

Az idén is kétszámjegyű növekedés várható a tengerentúlról érkező turisták létszámában, az év első 8 hónapjában már 17 százalékkal több amerikai vendég érkezett Magyarországra - ismerteti a Magyar Turizmus (MT) Zrt. MTI-hez eljuttatott hírlevelében. A forgalom további növeléséhez fontos lenne közvetlen New York-Budapest légijárat indítása.
Az amerikai turisták az idén az első nyolc hónapban 624 ezer vendégéjszakát töltöttek el az országban, ami 14 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.

Kiemelik: 2010 és 2014 között 41 százalékkal nőtt az amerikai vendégek száma a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken és a növekedés az idén is kétszámjegyű. Magyarországi költésük tavaly meghaladta a 103 milliárd forintot, ami 28,6 százalékkal több, mint 2013-ban.

Mint írták, Magyarország és a kelet-közép-európai régió mint turisztikai célterület bemutatása az elsődleges célja annak a szakmai rendezvény- és tárgyalássorozatnak, amely októberben zajlik az Amerikai Egyesült Államokban a Magyar Turizmus Zrt. és a New York-i magyar konzulátus szervezésében.

Az MT Zrt. törekvése, hogy Magyarország mint önmagában is eladható desztináció jelenjen meg az amerikai utazásszervezők katalógusaiban. A tárgyalásokat végigkísérő központi téma volt a közvetlen New York-Budapest járatnyitás szükségessége, ami az MT Zrt. szerint is elengedhetetlen feltétele a Magyarországra irányuló beutazás további élénkítésének.

Az USA jelenleg Magyarország 8. legfontosabb turisztikai küldőpiaca, éves szinten közel 600 ezer vendégéjszakával. Tavaly több mint 490 ezer turista érkezett Magyarországra az Egyesült Államokból. A turisták csaknem 87 százaléka szabadidős turista volt, több mint 13 százaléka üzleti úton járt itt

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.