galéria megtekintése

Ösztöndíjjal járta be Ázsiát a magyar egyetemista

0 komment

Szabó György

Utazni, világot látni az élet bármely szakaszában hatalmas élmény, ha azonban ezt valaki fiatalon, egyetemistaként vagy karrierje kezdetén, szakmai céllal, hozzáértő mentorálás mellett teheti, az megalapozhatja jövőbeni sikereit. A Bridge Budapest Egyesület ösztöndíjasai a program révén magyar startupok irodáit kereshették fel, alapítóit, munkatársait láthatták munka közben az Egyesült Államokban, az Egyesült Arab Emírségekben, Indiában, Dél-Koreában és Japánban.

Vásárhelyi Orsolya, a nemzetközileg sikeres magyar startupok által alapított Bridge Budapest egyik ösztöndíjasa a navigációs szoftvereket gyártó magyar cég, az NNG munkatársaival tölthetett két hetet Ázsiában. Az egyesület jóvoltából mi is elkísérhettük nem mindennapi útjára. Orsolya 27 éves, Budapesten született, tanulmányait is a fővárosban végezte. Eredetileg szociológus, de tanult újságírást, orosz nyelvet és irodalmat is, majd statisztikusként diplomázott. Öt évig egy magyar startupnál dolgozott elemzőként, majd sales-esként kapott munkát egy másik vállalkozásnál. Jelenleg újra „főállású" diák: a CEU-n (Közép-európai Egyetemen) a doktori címe megszerzésén dolgozik, hálózatkutatás szakterületen. Az akadémiai élettől az üzleti világon át nagyon sok dologgal foglalkozik, talán ezért, illetve remek nyelvtudása és határozott fellépése miatt is esett rá a program döntéshozóinak választása.

Magyar startupok nyomában a világ körül

Nyolcrészes videosorozatunkban világsikert elért magyar startupokat, figyelemre méltó eredményeik hátterét, s a multikulturális környezetben végzett munka hatékonyságát igyekszünk bemutatni az alapítók és a cégek magyar dolgozói segítségével. Munkatársunk ezért a világot nyakába véve, San Franciscótól Új-Delhin át Tokióig személyesen látogatta meg a Ustream, a Prezi és az iGO-ról ismert NNG távoli irodáit. Cikkeink és videóink az általuk létrehozott Bridge Budapest Alapítvány jóvoltából készültek el.

– Különösen jó lehetőség, hogy beleshetek a nemzetközi sales folyamatok működésébe – mondta el a fiatal, mégis számos területen jártas, korábban a világ számos országában megfordult diák, akivel egy indiai szállodában találkoztunk. Ide egyenesen Dubaiból érkezett első mentorával, Bolesza Péterrel, aki az NNG fejlődő piacokért felelős alelnöke volt.

 

– Az ösztöndíjról tavaly hallottam először. Ausztráliában jártam, és egy ismerősöm elmesélte, hogy a Bridge Budapest blogon dolgozik éppen. Elmondta, hogy ez egy jó lehetőség vállalkozó szellemű, a startup-világ iránt érdeklődő magyar fiatalok számára, hogy belekóstoljanak olyan magyar cégek életébe, melyek nemzetközi sikereket értek el. Még aznap megnéztem a honlapot, és eldöntöttem, hogy a legközelebbi alkalommal mindenképpen jelentkezek majd. Amikor egy évvel később ismét meghirdették a lehetőséget, azonnal jelentkeztem. Nagyon tetszett a programban, hogy van mentorálás, hogy olyan emberektől tanulhatok, akik kint is élnek ezekben a távoli országokban.

Vásárhelyi Orsolya a Bridge Budapest ösztöndíjasaként tölthetett két hetet Ázsia különböző részein. Képünkön egy indiai interjú közben.

Mint fogalmazott, egyszer szeretne olyan ember lenni, aki képes összekötni az üzleti világot és az akadémiai szférát, és az ehhez vezető úton nagyon nagy hasznára lehet az ösztöndíjprogram során szerzett tapasztalat.

– A két hét alatt egy olyan túrán veszek részt és olyan helyekre jutok el, ahová az átlagember lehet, hogy soha. Ez egy életre szóló élmény lesz – mondta a program kezdetén.

Egyeztetés az NNG munkatársaival, Schenk Andreával és Bolesza Péterrel Szöul belvárosában, az ösztöndíjprogram harmadik állomásán.

Igaza lett. Dubaiban tárgyalásokon tapasztalhatta meg testközelből, mennyire más az arab üzleti kultúra; Indiában láthatta az NNG guargoni irodáját, Új-Delhiben pedig sajtóeseményen vehetett részt mentorával, ahol Bolesza Péter cégük helyi pr-ügynökségének vezetőjével is összehozta egy szakmai interjúra. Orsolya útja Indiából Dél-Korea fővárosába vezetett. Szöulban mentort „váltott", innentől kezdve Nagy Tibor key account manager igyekezett bevezetni őt a távol-keleti üzleti élet rejtelmeibe.

Az ösztöndíjas elkísérte mentorát Tokióba is, ahol Telematics Update szakmai kiállítás keretében számos megbeszélésen is részt vehetett, illetve a NNG népes, a világ minden tájáról érkezett küldöttségének tagjaitól is fontos szakmai fogásokat, üzleti kulisszatitkokat leshetett el, s a cég japán irodáit – a főváros mellett Nagoyában is – is láthatta munka közben. A mentorok a szakmai események mellett persze számos izgalmas szabadidős programot is szerveztek, melyek segítettek megvilágítani azokat a kulturális és társadalmi folyamatokat, hagyományokat, különbségeket, melyek ismerete feltétlenül szükséges az NNG üzleti sikereihez az említett országokban.

– Az elmúlt két hét nagyon tömény és nagyon izgalmas volt. Nagyon nehéz összefoglalni, hogy mennyi minden történt ez idő alatt  – összegezte immár Tokióban, az ösztöndíjprogram utolsó állomásán. – Nagyon sokféle tapasztalatot szereztem, amit magyar közegben nem tudtam volna ilyen gyorsan és ilyen sokféleképpen átlátni. Nagyon érdekes egy olyan nagy cég, mint az NNG mindennapi működésébe belelátni. A mentoraim is igyekeztek minden részletet elmesélni, hogy minél jobban megértsem, mi miért történik.

Orsolya az NNG indiai kommunikációs ügynökségének vezetőjét üzletről és a nők karrierlehetőségeiről faggatta egy sajtótájékoztató után Új-Delhiben.

Orsolya hozzátette, a tárgyalások, melyeken maga is részt vehetett, elképesztően érdekesek voltak.

– Nagyon sok az élmény. Nem vagyok benne biztos, hogy ebben a pillanatban fel tudom mérni ennek a hosszú távú hasznát, de ahogy telik az idő, ülepszik majd, és ahogy elkezdem a való életben is használni, amit tanultam, akkor fogom igazán átlátni, hogy mennyi-mennyi pluszt adott nekem ez a program – mondta, s beszámolt az őt ért „kulturális sokkról" is, melynek feldolgozásához még szintén időre van szüksége.

– Ez a két hét nem csak szakmailag, hanem kulturálisan is nagyon intenzív volt: négyféle ország, négyféle gasztronómia, négyféle életstílus. Sok helyen jártam már korábban is, mindig érdekeltek a más kultúrák, de ilyen gyorsan ilyen nagy változásokon még nem mentem keresztül – számolt be tapasztalatairól. Hangsúlyozta: – Minden fiatalt bátorítok, hogy induljon el, éljen egy kicsit külföldön, lássa azt, hogy hogyan tud toleránsabb lenni, hogyan tud nyitottabbá válni. Minél távolabb kerülünk a saját kultúránktól, annál inkább tudunk ebből építkezni.

Az NNG irodájában, a Tokiótól mintegy 260 kilométerre lévő Nagoyában. A magyar navigációs cégnek a japán fővárosban is van kirendeltsége.

Karriert építenek

– A Bridge Budapest ösztöndíj ablakot nyitott nekem a világra. Magamban is megerősített, hogy igenis menjek és küzdjek a céljaimért – árulta el a programmal kapcsolatos tapasztalatairól Csuzi Márton, aki a Prezi San Franciscó-i irodájában ismerhette meg a magyar sikercég működését korábban.

– A Bridge Budapest előtt egy egyetemista voltam, utána egy vállalkozó lettem, és bízom benne, hogy egy minél kiteljesedettebb élet felé tartok – mondta karrierje beindulásáról Ungvári Péter, aki maga is a Prezinél szerezhetett szakmai tapasztalatokat nemrég.

Demarcsek György szintén Kaliforniában tölthetett el több hetet, a Ustream ösztöndíjasaként. A program végén arról számolt be, hogy a kint töltött idő alatt sokkal önállóbb, nyitottabb lett, mind az emberek, mind pedig az újabb lehetőségek és kihívások felé. Az egykori ösztöndíjas azóta munkát kapott a svájci részecskegyorsítónál, a CERN-nél.

– Céltudatosabb ember lettem. Most már elég biztosan el tudom mondani, hogy mit szeretnék, és elég jól körvonalazódik bennem, hogy ezt hogyan fogom elérni – ez a program fő hozadéka Morovián Luca számára, aki ugyancsak a Ustream amerikai irodájában szerzett tapasztalatokat és élményeket a Bridge Budapest jóvoltából.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.