Oszlik a trafikmutyi füstje

A győztes trafikpályázatok üzleti terveit nyilvánosságra kell hozni egy elsőfokú bírósági ítélet szerint. Idővel kiderülhet hát, mi volt a különbség nyertes és vesztes üzleti terve között. Gyanúnk szerint nem a tartalom.

Kádár János volt dunakeszi trafikos máig nem tudja, hogy a trafikpályázat fideszes elbírálói mért adtak az ő üzleti tervére csak 11 pontot a hatvanból, és így miért kellett húsz év után bezárnia az üzletét. Azt pláne nem tudja, hogy a későbbi győztesek üzleti tervei miért értek olyan sokat a bírálóknak, mikor a nevüket korábban nem is hallották a dohányszakmában.

Mint Kádár mondja: a környéken mindenki ismerte a kisboltját, és ő is pontosan ismerte a vevőit. Ha gazdag nem is lett, megélt belőle. Ennek lett egy csapásra vége 2013 áprilisában, amikor Kádár a trafiktender lebonyolítására létrehozott Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (ND) Zrt. honlapjáról tudta meg, hogy hiába pályázott, a saját trafikját sem viheti már tovább. Később, hosszas pereskedés után – az ügyvédje az egyik korábbi vevője volt – kiderült, hogy a két évtizedes gyakorlattal rendelkező Kádár üzleti tervét mindössze 11 pontra értékelte az alkalmi bírálócsapat, akik közül senki sem foglalkozott korábban dohánykereskedelemmel, mégis néhány hét alatt pontoztak le 15 ezer üzleti tervet. A nyertes pályamunkát az NFM nem adta ki üzleti titokra hivatkozva, így a hoppon maradt trafikos nem tudja, miben volt jobb a nyertes nála.

Vesztes és nyertes pályázó őrségváltás előtt
Vesztes és nyertes pályázó őrségváltás előtt
M. Schmidt János / Archív

Ennek rövidesen vége lehet: a győztes pályázati anyagok kiadására kötelezte első fokon a bíróság az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t. A pert – ahogy a korábbi jogerősen is megnyert iratnyilvánosság iránti pert is – a Demokratikus Koalíció (DK) indította. Korábban a párt már pert nyert a minisztériummal, illetve az ND Zrt.-vel szemben, ám ekkor csak a pályázati értékelő lapokat és a területi bírálati lapokat kellett kiadni a minisztériumnak. A könnyebb feldolgozhatóság érdekében a DK akkor és most is elektronikus formában kérte a minisztériumtól a pályázati anyagokat, a bírósági ítélet ugyanis ismét nyitva hagyja a lehetőséget, hogy papírformában vagy elektronikusan történjen az anyag átnyújtása. Korábban az NFM ezt a lehetőséget használta ki: több tízezer pályázati értékelőt kinyomtatva, több tonna papír formájában adta át a pártnak, ráadásul akkor a minisztérium úgy látta, hogy az adatkérő DK-t terheli a nyomtatás szerintük tízmilliós költsége.

Amennyiben sikerül betekinteni a győztes üzleti tervekbe, úgy kiderülhet, mennyire volt korrekt a bírálóbizottság döntése. Igaz, a vesztes pályázatokat már nem sokkal a trafikpályázat után visszapostázta az akkor még Németh Lászlóné vezette minisztérium, így a teljes körű összehasonlítás már nem lehetséges. Azonban sokan egy későbbi jogorvoslatban bízva megőrizték a saját vesztes pályázati anyagaikat, melyekről lerítt, hogy a bírálók ki sem nyitották azokat.

Gyanús pontozás

Kádár János esete nem egyedi. Lapunk szúrópróbaszerűen több város pályázati anyagát összesítette. Ebből kiderült, hogy minden esetben az üzleti tervekre adott szubjektív pontszámok döntötték el a pályázat sikerét. Az nyert, akinek a bírálók magasra pontozták az üzleti tervét. Az általunk vizsgált településeken mindenütt jelentős, több mint 25 pont különbség volt a győztes és a vesztesek között. Előfordult, hogy ugyanaz a pályázó az egyik ajánlatára több mint 50 pontot kapott, a másikra 15-öt – pedig aligha felejtett el üzleti tervet készíteni egyik pályázatról a másikra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.