Oszkó: nem lett volna szükség 600 milliárdos korrekcióra

Tavaly nem lett volna szükség 600 milliárd forintos korrekcióra, az idei egyenleg jelentősen tovább romlott az egykulcsos adó bevezetésével - mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter.

"Másrészt azok az intézkedések, amiket tavaly javasoltunk, nem alkalmasak 600 milliárdos megtakarításra. A gyógyszerkasszából a közmunkaprogramokból meg a munkaerő-piaci alapból most nem lehet 600 milliárdot kivenni. Ezekből az intézkedésekből meg lehetett volna csinálni azt a 100-130 milliárdos korrekciót, de annál többet nem. Ez látszik is most a februári bejelentések elhalasztásán" - mondta Oszkó Péter az fn.hu internetes oldalnak hétfőn megjelent interjújában.

A tavalyi költségvetés körüli vitáról szólva Oszkó Péter leszögezte: "sok ország boldog lett volna a mi tavalyi költségvetésünkkel. Ezután az új kormány meglehetősen lazán bánt kijelentésekkel, kommunikációval, aminek rögtön nyoma volt a forint árfolyamán". Hozzátette: a kamatkiadások növekedése, az árfolyamgyengülés, valamint egyes intézményi kiadások felesleges növelése legalább 100-150 milliárd forint plusz kiadást okoztak a költségvetésnek. Ezt kezelte az új kormány meglehetősen improvizatív intézkedésekkel, mint például a különadók, a magánnyugdíj-pénztáraknak teljesített tagi befizetéseinek az államosítása.

"Soha egy kritikai megjegyzést nem tettünk volna a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájára, ha az új kormányzás nem azzal kezdődik, hogy minket a földbe taposva próbálja a szinte mindenki által vitatott intézkedéseit igazolni" - így válaszolt Oszkó Péter az interjúban arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter szerint Bajnai Gordonnal együtt beismerték a 2010-es költségvetés meghamisítását.

Kifejtette: "egyre határozottabban meg kell védenem magam, egyre többet kell támadnom a jelenlegi kormányt és annak egyes tagjait. Viszont míg a jelenlegi kormánynak nem mindegy, hogy a választók mit gondolnak róla, nekem nem fontos, hogy áll a népszerűségi indexem. Az igen, hogy szakmai körökben a reputációm megmaradjon. Egy ilyen harcnak az lesz az eredménye, hogy széles körben mindketten vesztünk a népszerűségünkből, szűkebb körben én meg tudom magam védeni. A széles körben elszenvedett népszerűségvesztés engem nem érdekel, de a kormány saját magának okoz kárt ezzel" - mondta.

Az interjúban a volt pénzügyminiszter leszögezte, hogy totálisan értelmetlen vele politikai ellenfélként számolni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.