Miután kedd reggel Budapesten is közzétették az OECD-nek a magyar gazdaság helyzetéről szóló új, immár kilencedik jelentését, Mikola István nagykövet – aki a szervezetben képviseli az Orbán-kormányt – hosszasan méltatta az egy éven át tartó megfeszített munkát, amelynek keretében a nemzetközi szakértői gárda jól lépést tudott tartani a nagy magyar átalakítás gyors ütemével. Nevetve mesélt arról, hogy szenvedélyes viták is kibontakoztak, de „hisztérikus jelenetek nélkül”.

Ennek az alapjában véve lelkes, de azért picit elhatárolódó megnyilatkozásnak némiképp ellentmondott Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár, aki nem értett egyet a jelentésnek azon részével, amely szerint a Széll Kálmán-tervet csak részlegesen hajtják végre, s ebből is fakadnak feszültségek.

Nagymérvű teljesítésről közölt számokat, miközben egyébként Brüsszelben az uniós pénzügyminiszterek is a Magyarországnak szánt ajánlások megfogalmazásával bíbelődtek, ideértve a Széll Kálmán-terv teljesítésének szorgalmazását, kilátásba helyezve az uniós kohéziós alapok felfüggesztését. E pénzeket később úgy említette aztán Cséfalvay, mint a gazdasági növekedés megindításának lehetséges forrását, igaz, elkötelezetten beszélt arról, hogy idén és jövőre is a GDP három százaléka alatt lesz a költségvetés hiánya.

Számháborúba is belement, mivel az OECD táblázataiban valamivel kisebb növekedési ütem szerepel a múlt évre, mint a tényleges, 1,7 százalékos iram, amely valóban magasabb az uniós átlagnál, s valamivel nagyobb államadóssági ráta jelent meg, holott az államtitkár szerint tavaly egy százalékponttal 80 százalékra ment le az arány, szemben a párizsi székhelyű szervezet által közölt 84 százalékkal. Igaz, az OECD-ajánlások között feltűnt, hogy a magyar adósságstatisztikát teljesen meg kéne feleltetni a maastrichti elvekkel, hogy egyértelmű legyen a kép.

A kép azonban egyértelmű Cséfalvay Zoltán számára, aki azt mondta, hogy az OECD-jelentés látlelet egy reformországról, ahol talán túl gyorsan, s talán apróbb, de korrigálható hibákkal zajlott a törvénykezés, az átalakítás. Az államtitkár szeme előtt az unió egyik legversenyképesebb országának a képe rajzolódik ki, mert szerinte sikerült megelőzni a dél-európai államokat a munkaerő-piac liberalizálásában, német mintára szerveződik át a szakképzés, s szó sem lehet – utalt itt már az ajánlásokra – a tankötelezettség felső határának csökkentésének visszavonásáról, mert az EU-tagországok zömében is 16 év a plafon.

Három kérdésben elfogadja az OECD véleményét a magyar kormány nevében Cséfalvay Zoltán: valóban meg kell állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval a bizalom helyreállítására, fejleszteni az önkéntes nyugdíjpénztárakat, és át kell szervezni a közösségi közlekedést. A többi ajánlás zömével nem nagyon tud viszont mit kezdeni a kormány.

A nyugdíjjárulék adókötelessé tételét elveti, de egyébként sem lenne lehetséges, hiszen az Alkotmánybíróság döntése érvényben van. Az adójóváírás visszavezetéséről és a legalacsonyabb jövedelmek adómentességéről szó sem lehet, mert ez segítené az adómegkerülést. Az OECD ezt azért vetette fel, hogy arányosabb legyen a közteherviselés.

A szervezet úgy látja, hogy az egykulcsos adó nyomán az alacsonyabb jövedelműekre hárítják a fiskális konszolidáció terhét, de az államtitkár szerint szó sincs gazdag-szegény ellentétről, mert a kormány a családoknak akart kedvezni, s a két vagy három gyermeket nevelők reáljövedelme emelkedett. Ebbe a körbe tartozik a jövedelemhez szabott családtámogatási rendszer kidolgozásának az ellenzése is. A közmunkaprogramot sem gondolják át, mert a „munka jobb, mint a segély”, de persze az oktatásnak lehet nagyobb szerepe az emberek foglalkoztathatóságának növelésében.

Ami az átfogóbb elvi vitát illeti, Cséfalvay leszögezte: az MNB független volt, most is az, s az is lesz, a kifogásolt törvényt persze az uniós kérésnek megfelelően módosítják. A Költségvetési Tanácsnak nem lesz stábja, költségvetése, ahogy az OECD szorgalmazza, mert a tagok mögött kellően nagy szakértői gárda áll.

A banki és egyéb válságadókat az Európai Központi Bank likviditásbővítő intézkedéseihez hasonlította, „amelyekkel Európa most három évre időt nyer”. Cséfalvay Zoltán szerint az Orbán-kormány is három évre akart időt nyerni. Abba nem ment bele, hogy a banki különadók kivezetését természetesen azért szorgalmazza az OECD, mert likviditáshiányt érzékel, ami nehezíti a gazdasági növekedés megindítását, s jól látja, hogy a beruházások visszaesnek.

Az újságírói kérdésre, hogy ha az ajánlásokat ennyire veszi komolyan a kormány, akkor mégis mi az értelme az országjelentésnek, azt válaszolta Andrew Dean igazgató, hogy széllel szemben végzik a dolgukat, de a szél iránya azért változhat. Addig érvelnek, amíg ez vagy a következő kormány – s ez nem csak Magyarországra vonatkozik – meg nem fontolja a szakmai javaslatokat.