Orosz jelentkező a HM helikopterfelújítási pályázatán

A Rosztyeh orosz állami konszernhez tartozó Rosszijszkije Vertoljoti holding is részt vesz az öt magyar Mi-17-es katonai helikopter felújítására kiírt tenderen - jelentette be Igor Csecsikov, a cég vezérigazgató-helyettese a Goában megrendezett Defexpo India-2016 hadiipari kiállításon.

A RIA Novosztyi hírügynökség keddi beszámolója szerint Csecsikov elmondta, hogy a pályázat még csak az első szakaszában tart, de az orosz vállalat nagyon bízik a sikerben, és a továbbiakban is eredményes együttműködésre számít a magyar partnerekkel. Szavai szerint a holding ajánlata mind kereskedelmi, mind műszaki szempontból "maximálisan előnyös".
"Arra számítunk, hogy ez előnyt biztosít számunkra a tenderen a versenytársakkal szemben" - mondta Oroszország egyetlen helikoptergyártó cégének helyettes vezetője.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) Beszerzési Hivatala február végén egy An-26-os szállító repülőgép és öt Mi-17-es helikopter ipari nagyjavítására írt ki ajánlati felhívásokat. A helikopterekkel kapcsolatban a szerződés kezdő időpontjaként 2016. május végét, míg a befejezés időpontjaként 2017. november végét jelölte meg a tárca.

A kiírás szerint az ajánlatkérő a rendelkezésre álló fedezet függvényében legalább 4 darab helikopter ipari nagyjavításának megrendelésére vállal kötelezettséget. Ezzel együtt gyártmányonként az adott szolgáltatás nettó értéke 30 százalékának megfelelő előleget is fizet. Ezért viszont a nyertes ajánlattevő köteles az igénybejelentése alapján folyósítandó előleg összegének megfelelő mértékű biztosítékot nyújtani. A Mi-17-es helikopterek nagyjavítására március 11-ig várta az ajánlatokat a HM.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.