Orgoványi takarék: döntöttek a felszámolásról

Elrendelte az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet felszámolását a Fővárosi Törvényszék. A betéteseket húsz munkanapon belül kell kártalanítani.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye szerint az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok megállapították, hogy az intézmény vagyona nem fedezi kötelezettségeit. Ezért a jegybank kezdeményezte a pénzintézet felszámolását. Az ezt elrendelő bírósági végzés pénteken jelent meg a Cégközlönyben.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.

A takarékszövetkezetnél meglévő likvid eszközöket a Takarékbank Zrt. vette át, és a likvid eszközök mértékéig, arányosan fizeti ki a betéteseket (a biztosított és a nem biztosított betéteket egyaránt) a szövetkezeti integrációs törvény alapján. Az MNB közlése szerint a betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, a Takarékbank Zrt. és az OBA részletes tájékoztatást fog adni az ügyfeleknek.

A takarékszövetkezet felszámolását a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. felszámoló biztosa végzi majd el. A hitelezői és egyéb igényeket a felszámolás megindulása után a felszámoló biztosnál lehet majd bejelenteni.

A felszámolás kapcsán megszólalt az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) is. Az MTI-vel azt közölték: legkésőbb augusztus 25-ig befejezik az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 30 ezer betétesének kártalanítását.

A közleményben Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója kifejti: a betéteseknek nincsen teendőjük, az OBA a takarékszövetkezeti adatok alapján postai úton értesíti őket a nekik járó kártalanítási összegről és a kártalanítás folyamatáról.

A 100 ezer forintot nem meghaladó követeléseket a postai kézbesítő házhoz viszi, e fölött pedig vagy a levélben meghatározott postákon vagy pedig a kijelölt takarékszövetkezeti fiókban lehet a pénzt felvenni.

A közlemény részletezi, hogy a 100 ezer és 2,5 millió forint közötti kártalanítási összegeket lehet majd postán felvenni. Az ennél nagyobb összegek esetében az értesítő levélben kijelölt takarékszövetkezeti fiókban veheti fel az ügyfél az összeget, vagy rendelkezhet átutalásról, illetve betétlekötésről.

Jogi személyek az összeghatártól függetlenül takarékszövetkezeti fiókban férhetnek hozzá a követelésükhöz, és erről is postai úton küld majd értesítést az OBA.

A kártalanításról szóló részletes hirdetmény megtalálható lesz az OBA honlapján, továbbá közzéteszik a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Petőfi Népe napilapokban, és kifüggesztik az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet fiókjaiban is.
Az érdeklődők éjjel-nappal hívhatják az OBA ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kedvezményes tarifájú kék számon, amely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll.

A takarékszövetkezet ügyfeleit maximum 100 ezer euróig, azaz közel 31 millió forintig kártalanítja az OBA, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

Az MNB július 4-én vonta vissza az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. A jegybank egyúttal felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el.

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya ez év június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor május 31-én a hitelintézeti szektorban nem érte el a 3 ezreléket sem.

A takarékszövetkezetnél hűtlen kezelés gyanújával nyomozást folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismeretlen tettes ellen.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.